Erik Zabel utolérhetetlen

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2002.06.20. 21:37
Címkék
A Svájci körversenyen a sprinterek, a Katalánon viszont a hegymászók készülhettek lelkesebben a csütörtöki szakaszra. Helvéciában a következő négy hegyi etap előtt (!) még kiélvezhették a sebességet a vágtázók, akik nem is mulasztották el az alkalmat, így a mezőny sprintbefutóban ért Domat Emsbe. A győzelem pedig "természetesen” Erik Zabelé lett, aki az ilyen nyerési esélyt ritkán szokta kihagyni. Az összetettben nem változott a helyzet, továbbra is a szerdán eredményesen szökő Eddy Lembo vezet, ám a következő napokban az Alpokban alighanem elszabadul majd a pokol.Az a pokol, amely csütörtökön a katalán viadalon már elszabadult. A Spanyolországot megbénító általános sztrájkhoz ugyan a versenyzők is csatlakoztak, ám a szervezőknek többórás tárgyalással annyit sikerült elérniük, hogy legalább a – 197 km-esre tervezett – szakasz utolsó 50 kilométerét letekerje a mezőny. Így aztán a három hegyből egy kimaradt, a maradék kettő azonban kellőképpen szétzilálta az indulókat.A Palban fekvő célba a spanyol Garrido ért föl a leggyorsabban, őt kaptatóspecialista honfitársai követték, míg Bodrogi László – időfutammenőnek becsületére váló módon – mindössze négy perccel kapott ki a legjobbtól. Az összetettben továbbra is Heras vezet, Bodrogi a 31. helyen áll.Végül pedig egy érdekes spanyol javaslatról: a szeptemberi Vuelta szervezői azon tanakodnak, hogy nem 22, hanem 32 csapatot hívnak meg a viadalra, majd a mezőnyt két 16-os csoportba osztanák. A két csoport külön-külön menne végig a szakaszokon, és az első hét végén mindkettőből csak kilenc csapat maradna állva, és ezek már együtt folytatnák a következő két hetet. A rengeteg gondot (útlezárás, tv-közvetítés, összetett állása) felvető ötlet 1 millió euróval meg is drágítaná a lebonyolítást, ám a nemzetközi szövetség elvben már beleegyezett, így elképzelhető, hogy az idei Vuelta sporttörténeti versenyt hoz majd.
Legfrissebb hírek

Férfi röplabda Extraliga: simán nyert Miskolcon a MÁV Előre

Röplabda
4 perce

Bondár Anna: Soha nem támogattam a háborút

Tenisz
19 perce

Eddig 298 orosz sportolót büntetett meg a WADA a moszkvai adatbázis alapján

Egyéb egyéni
56 perce

Király-kupa: Albacete–FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
1 órája

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
1 órája

Pályakerékpáros Eb: Drijver Bertold kilencedik lett a scratchben

Kerékpár
1 órája

Cseh Sándor: Nagyon igazságtalannak tartottam volna, ha nem mi nyerünk ma

Vízilabda
1 órája

Férfi kézi Magyar Kupa: a NEKA nagy csatában nyert, és bejutott a legjobb négy közé

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik