Benyó: háromból három diadal

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2002.06.23. 21:38
Címkék
A Benyó Miklós, Maurer Péter duó az idei harmadik futamgyőzelmét aratta a hét végi viadalon, és ennek köszönhetően maximális pontszámmal vezet az összetettben. Az idén egy Hyundai Galopert csatasorba állító Benyó ezzel újabb nagy lépést a bajnoki cím megszerzése felé, főleg úgy, hogy az utóbbi években legyőzhetetlen Gál István technikai okok miatt ezúttal sem ért célba.
A második helyen Tóth Levente érkezett, akit ugyan féltengelytörés és jobb hátsó defekt hátráltatott, a megbízható Audi-Range Rover ezúttal is eljutatta a célig gazdáját, aki egész nap nagyon tempósan közlekedett. A dobogó harmadik fokát elfoglaló Liszi László nemcsak azért volt határtalanul boldog, mert végre érmes pozíciót szerzett, hanem azért is, mert a sok technikai probléma után az idén először sikerült befejeznie egy versenyt. Csodaszámba ment Kis Sándor szereplése, aki a szombati szelektív szakaszon való ácsorgás után (eltömődött a Nissan hűtőrendszere) az utolsó helyről kezdte a zárónapot. Ez azonban nem keserítette el, iszonyatos sebességre kapcsolt, felzárkózott a második helyre, ám akkor eltört a Pick-Up féltengelye, és Kis visszaesett a negyedik helyre.A mezőnyből mindössze kilencen értek célba, ám közöttük volt Palik László is, aki ezen a viadalon a hatszoros abszolút ralibajnok Büki Ernővel autózott. Fel is avatta rögtön a nem egészen ilyen terephez szokott navigátort: elakadtak egy nagy pocsolyában, úgyhogy mire nagy nehezen kiráncigálták őket a sárból, már mind a ketten úgy néztek ki, mint a varacskos disznók. De minden jó, ha jó a vége, és az mindenképpen jónak számít, hogy a toyotás kettős végül elért a célig.
Legfrissebb hírek

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
7 perce

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
18 perce

A dánokat és a horvátokat is hatalmas tömeg fogadta a kézilabda Eb után – videók

Kézilabda
26 perce

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
34 perce

NOB: nincs menetrendje az orosz sportot sújtó szankciók feloldásának

Téli sportok
1 órája

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
1 órája

NB I: íme, a 20. forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

Labdarúgó NB I
1 órája

Szilágyi Dorottya: Igazi kis harcosok a fiataljaink!

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik