Bonchis az újvárosiakkal készül

Z. A.Z. A.
2002.06.25. 20:17
Címkék
A felkészülés második hetében napi két edzéssel, napközis rendszerben készül a bajnokság rajtjára a Dunaferr együttese. A kedd délelőtti tréninget Mezőfalván vezényelte a Tornyi Barnabás, Keszei Ferenc kettős  a hangsúly elsősorban a labdajáratáson, a mélységi passzokon volt , majd délután uszodai foglalkozás várt a labdarúgókra.
A szakmai stáb által előírt gyakorlatokat egyelőre igencsak bő keret végzi, ugyanis a szerződéses profik mellett a legtehetségesebb újvárosi ifjúsági játékosok, valamint próbajátékon lévő jugoszláv futballisták is egyidőben a pályán vannak. Velük kapcsolatban egyelőre felesleges a múltjukról, posztjukról vagy akár a nevükről beszélni, ugyanis szinte kétnaponta váltják egymást, és a szerződtetés lehetősége még egyikük esetében sem merült fel.Ami azokat a labdarúgókat illeti, akiknek június 30-án jár le a szerződésük a Dunaferrnél: a csapatkapitány Lengyel Ferenc, Salamon Miklós, Jäkl Antal, Baranyi Miklós és Rósa Henrik továbbra is a Dunaújvárossal gyakorol, és néhány napon belül végleg eldől, hol folytatják a pályafutásukat. Amint arról már beszámoltunk, a gólkirály Tököli Attila öt év után távozik a dunaújvárosiaktól, a tizenegyszeres válogatott támadó egyelőre egyéni edzésterv alapján készül, azonban még sehova sem kötelezte el magát. Az együttes másik válogatottja, Sowunmi Thomas immár tíz napja a francia Ajaccio edzőtáborában tartózkodik, ám a szerződése aláírására még nem került sor. A keddi foglalkozásokon egyébként a ZTE középpályása, Liviu Bonchis is ott volt – mégpedig a klubja vezetőinek engedélyével –, és amennyiben sikerül egyezségre jutni az egerszegiek futballistájával, akkor a román légiós is ott lehet a Dunaferr hétfőn kezdődő, tizenkét napos ausztriai edzőtáborában. Az már biztos, hogy a szombat 10 órakor, Mezőfalvára tervezett Rákóczi elleni találkozó a kaposváriak kérésére elmarad, bár elképzelhető, hogy péntek délután mégis megmérkőzik egymással a két együttes.
Legfrissebb hírek

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
1 órája

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
1 órája

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
1 órája

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
1 órája

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
2 órája

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
2 órája

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
2 órája