Újabb szomorú szombat

A. T. P.A. T. P.
Vágólapra másolva!
2002.06.29. 20:47
Címkék
Mi lesz veled, Vasas?Ez a kérdés foglalkoztatta szombat délelőtt azokat a fanatikus szurkolókat, akik kilátogattak a ma már NB I B-s angyalföldi csapat első felkészülési találkozójára. Mert nem is az a legnagyobb gond, hogy a Vasas kiesett az élvonalból, súlyosabb probléma az, hogy kevesen (ha vannak egyáltalán ilyenek) látják a kiutat, azaz a visszajutás lehetőségét.
Azt például továbbra sem tudni, mi lesz az értékes futballisták sorsa. Hétfőtől Bükszegi Zoltán a dunaújvárosiaké (a Dunaferr ötmillió forintot fizetett a Vasasnak), Árki Gábor játékjoga pedig visszaszállt a Haladás gárdáját működtető labdarúgócégben a közelmúltban többségi tulajdont szerzett Bíró Péterhez, így ő minden bizonnyal Szombathelyen folytatja. Hallani lehet, hogy Polonkai Attila és Tóth András iránt a Matáv Sopron érdeklődik, és a válogatott csapatkapitány, Juhár Tamás sorsa is kérdéses. Tóth Norbertet vinné az Újpest, Simek Pétert és Zabos Attilát pedig több helyről is ajánlatokkal bombázzák. A kérdés az, ha szétszedik a csapatot, akkor kivel kell majd visszajutnia az új vezetőedzőnek…Az sem véletlen, hogy nem nevezzük meg a piros-kékek új trénerét, ugyanis ilyen sincs még Angyalföldön. Bár az edzéseket a Kiss László menesztése után visszatérő Tepszics Ignác tartja, mivel neki nincs meg az A-licences képesítése, júliustól már nem lehet proficsapat első számú szakmai irányítója.
Vasas–Pilisvörösvár 2–1 (2–0)
Láng-pálya, 150 nézô. V: Száva
VASAS. 1. félidô: Nagy Gy. –Schindler, Hegedûs, Tóth A., Aranyos – Simek, Árki, Polonkai, Tóth N. –Váczi, Bükszegi. 2. félidô: Kasza –Szabó A., Bacsó, Herczeg, Blaskó –Maróti, Zabos, M’bemba, Makra –Tres, Bozori
G: Váczi, Polonkai, ill. Brandhuber
Vasas–Pilisvörösvár 2–1 (2–0)
Láng-pálya, 150 nézô. V: Száva
VASAS. 1. félidô: Nagy Gy. –Schindler, Hegedûs, Tóth A., Aranyos – Simek, Árki, Polonkai, Tóth N. –Váczi, Bükszegi. 2. félidô: Kasza –Szabó A., Bacsó, Herczeg, Blaskó –Maróti, Zabos, M’bemba, Makra –Tres, Bozori
G: Váczi, Polonkai, ill. Brandhuber
Azt már korábban megírtuk, hogy a belga tréner, Manu Ferrera mégsem teszi át a székhelyét Angyalföldre, figyelemre méltó tény viszont, hogy a Láng-pályán felbukkant Szepessy László, akinek a hírek szerint van esélye, hogy leüljön a Vasas kispadjára.
Ami véglegesnek látszik, hogy a Vasas többségi tulajdonosa, Rácz Gábor nem vállal szerepet a Videotonnál (egyes vélemények szerint a székesfehérváriak nem fogadták el az üzletembert és az ő ajánlatát…). Nem véletlen, hogy eddig csak az esetleges távozókról írtunk, érkezők ugyanis a jelek szerint aligha lesznek. Igaz, a Pilisvörösvár ellen a második játékrészben bemutatkozott két váci próbajátékos, a balbekk Blaskó János és a támadó Bozori Balázs, ám produkciójuk alapján nem tűnnek igazi nagy erősítésnek.
Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
8 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
8 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
8 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
9 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
9 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
9 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
10 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
10 órája
Ezek is érdekelhetik