Az ászoknak a kevés is elég

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
2002.07.13. 22:22
Címkék
Meglepő, ám igen örvendetes hírt tett közzé az Internazionale internetes honlapja: a csapat három játékosa, a friss világbajnok brazil Ronaldo, az uruguayi Recoba és az olasz Vieri önként lemondott fizetése egy ,,jelentős” (mintegy 5-10 százalékos) részéről. A hírek szerint az ötlet a Spanyolországban nyaraló Christian Vieritől származik, aki telefonon hívta fel Brazíliában Ronaldót, majd Recoba következett. Végül az uruguayi értesítette Massimo Moratti Inter-elnököt, aki állítólag nagy örömmel fogadta a hírt. ,,Nem az összeg nagysága számít, hanem a kezdeményezés, amit azért tettünk, mert tudjuk, hogy az olasz labdarúgás milyen anyagi válságban van – jelentette ki Vieri. – Nem szeretnénk, hogy mások is csatlakozzanak hozzánk, mi csak segíteni akartunk az Interen, hogy még erősebb legyen.”Mint ismeretes, a Serie A klubjainak többsége jelentős adósságokkal küzd, ezért több egyesületnél is drasztikusan csökkenteni szeretnék a fizetéseket.A gondok ellenére ugyanakkor az Inter továbbra is meg akarja szerezni Alessandro Nestát, a Lazio olasz válogatott hátvédjét. Szombaton úgy tűnt, hogy végre sikerült megtalálni azt a játékost, akit Rómába lehet küldeni – a 28 millió eurós vételár "kiegészítése” céljából. Cristiano Zanetti tetszik Roberto Mancininek, a Lazio edzőjének is, és Hector Cúper, az Inter trénere is hajlandó lemondani róla, ráadásul Zanetti maga is beleegyezne a transzferbe.A másik milánói csapattal, a Milannal kapcsolatos hír, hogy Simone, José Mari és Javi Moreno el-, illetve kölcsönadása után a klub csatárt akar venni. A két jelölt: a 35 éves Dario Hübner, akiért 4 millió eurót kér a Piacenza és a 19 éves orosz Szicsev, aki azonban szeretné a Szpartakban befejezni az idényt.Végül egy hír a Romáról: a brazil Cafú cáfolta, hogy el akarná hagyni a ,,farkasokat”, sőt, készen áll arra, hogy 2006-ig meghosszabbítsa jövő nyáron lejáró szerződését.
Legfrissebb hírek

Anglia először tér vissza az Azték Stadionba Maradona 1986-os duplája óta – videó

Foci vb 2026
10 perce

Kecskeméti érkezők, barcikai távozók – Szerbiába igazolt a csatár

Labdarúgó NB II
20 perce

Diego Maradona „megőrült”, Brazília meg örült – vb-videók

Minden más foci
27 perce

Gulácsiék a Mönchengladbach ellen kezdik a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
42 perce

Van, aki jobban hasonlít Erling Haalandra, mint Erling Haaland – a testvére az

Foci vb 2026
54 perce

Schmidt Gábor: Van erő a sportágunkban

Kajak-kenu
55 perce

Ilyen üzenetre nem számíthatott Haaland...

Foci vb 2026
1 órája

A Liverpool FC megemlékezett Szoboszlai Dominik szerződtetéséről

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik