Parádi száguldás

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2002.07.19. 23:02
Címkék
26. Mátrai autós hegyiverseny
a Szinva Motor-kupáért, Parádsasvár

A program. Szombat: idômérô edzések – 9.00, versenyfutamok – 13.00. Vasárnap: idômérô edzések – 9.00, versenyfutamok – 13.00.
26. Mátrai autós hegyiverseny
a Szinva Motor-kupáért, Parádsasvár

A program. Szombat: idômérô edzések – 9.00, versenyfutamok – 13.00. Vasárnap: idômérô edzések – 9.00, versenyfutamok – 13.00.
Versenyzőként számtalanszor száguldott a Mátrában – sőt, volt egy év, amikor a bajnokság legnagyobb bukását produkálta Parádsasváron –, rendezőként azonban most debütál Bertalan Zsolt. A gyorsasági autós országos bajnokság hét végi, hegyi futama tehát emiatt is különleges lesz. Meg azért is, mert most érkezik a félidejéhez a sorozat, és még szinte minden kategóriában nyílt a küzdelem, úgyhogy nagyon nagy csaták várhatók a 5410 méter hosszú pályán, amelyen 240.6 méter a szintkülönbség.
A hegyiversenyek jellegének köszönhetően ezúttal sem lesz test-test elleni küzdelem – tehát nem egymással, hanem a stopperrel küzdenek majd a versenyzők szombaton és vasárnap.
A belépők ötszáz forintba kerülnek, amelyek mellé minden néző kap nemcsak egy műsorfüzetet, hanem egy szemeteszsákot is a környezet tisztaságának megőrzése érdekében.
A viadalon ezúttal is elrajtolnak nemcsak a kis és nagy túraautók, hanem a Mobil1 Opel Astra Classic-kupa résztvevői is, köztük ismert médiaszemélyiségek.
Legfrissebb hírek

Aczél Zoltán állásába került a Szeged rossz kezdése – hivatalos

Labdarúgó NB II
13 perce

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
56 perce

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről

Kézilabda
57 perce

Los Angeles 2028: csak az utolsó meccseket rendezik a központi helyszínen a futballtornán

Egyéb egyéni
1 órája

Guardiola „haragszik” a Man. Cityre, amiért az nem költ elég pénzt átigazolásokra

Angol labdarúgás
1 órája

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben

Kézilabda
1 órája

Szalontay az országos csúcsa után az első fordulóban búcsúzott sprintben a pályakerékpáros Eb-n

Kerékpár
2 órája

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik