Amerikanizált görögök

POLGÁR LÁSZLÓPOLGÁR LÁSZLÓ
2002.07.28. 21:58
Címkék
A vasárnap délután öt órától megtartott technikai értekezlettel lényegében megkezdődött a B-csoportos baseball Európa-bajnokság programja Nagykanizsán, melyre Aldo Notari, az Európai Baseballszövetség elnöke is hivatalos volt. A mérkőzések hétfő reggeltől kezdődnek, míg a kontinensviadal hivatalos megnyitóját délután négykor tartják a Torony Szőnyegház-Thury baseballcsapatának otthont adó pályán.A magyar válogatott a második csoportba került a sorsolás során, ahol Romániával, Szlovákiával, Görögországgal és Bulgáriával kell megmérkőznie az elődöntőt érő első két hely egyikéért. A másik ágon Ukrajna, Moldova, Fehéroroszország, Szlovénia és Jugoszlávia játszik a legjobb négy közé kerülésért. A "magyar csoport” érdekessége, hogy a görög nemzeti együttes huszonkét honosított amerikaival érkezett, no meg nem titkoltan az A-csoportba jutás kiharcolásának céljával, nem lesz tehát könnyű dolguk Huszti György szövetségi kapitány játékosainak.Az Eb programját két pályán bonyolítják le a dél-zalai városban, hogy a rangos rendezvény során minden zökkenőmentesen alakuljon. A centerpálya teljesen megújult a kontinensviadalra, elősegítve ezzel is a kilátogató érdeklődők minél tartalmasabb szórakozását.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
4 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
4 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
4 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
4 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
5 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
5 órája