Még nincs új szakvezető

GY. B.GY. B.
2002.07.31. 21:53
Címkék
A várakozásokkal ellentétben Gilberto Madaíl, a Portugál Labdarúgó-szövetség elnöke a kedd esti vezetőségi ülésen mégsem nevezte ki Manuel Josét António Oliveira utódának a válogatott kispadjára. A szövetségi elnök előzőleg úgy nyilatkozott, hogy a Sporting és a Benfica korábbi trénerében találta meg az ideális személyt, hogy felkészítse a válogatottat a 2004-ben, éppen portugál földön rendezendő Európa-bajnokságra, de mivel Oliveirával még mindig nem sikerült megállapodni a szerződésbontásról, ráadásul a közelgő, de még hivatalos jelöltek nélküli elnökségi választások miatt Madaíl nem terjesztette fel szavazásra a szövetségi kapitányi kérdést. Az elnök ugyan pedzegette a témát, de érdemben mindössze annyit mondott, hogy egyelőre még egyetlen trénerrel sem állapodott meg véglegesen – ráadásul egymaga úgysem nevezhet ki senkit a nemzeti csapat élére. Az egybegyűltek így egy újabb összejövetelt beszéltek meg, igaz, annak pontos időpontjáról csak később állapodnak meg.Mindeközben a bajnoki címvédő Sportingnál már felkészültek a legrosszabbra, azaz Mário Jardel távozására, ezért az amúgy is csatárt kereső csapat máris tett egy ajánlatot Nuno Gomesért a Fiorentinának. E szerint a zöld-fehérek (egyelőre) egy évre vennék kölcsön a támadót, akinek 1.75 millió eurót biztosítanának erre az időszakra. A helyzetre való tekintettel a végső döntés várhatóan még ezen a héten megszületik.
Legfrissebb hírek

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
1 perce

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Ukrajna elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
31 perce

Elrajtolt a Spartathlon, Bódis Tamás erősen kezdett

Csupasport
42 perce

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
1 órája

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
1 órája

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
1 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
8 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
8 órája