A hajrában egyenlített a Haladás

A mérkőzésről tudósított: B. NAGY ZOLTÁNA mérkőzésről tudósított: B. NAGY ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2002.08.11. 21:38
Címkék
GÓLSZERZÔ:Potemkin az 51. percben Hajba visszagurítását követően nyolc méterről helyezte a labdát a kapu bal oldalába (1–0). Tóth P. a 78. percben az Árki lerántásáért megítélt tizenegyesből lőtte a labdát a kapu közepébe (1–1)SÁRGA LAPHungler (reklamálásért) a 20., Tóth P. (Máj visszahúzásáért) a 23., Werle (Kaj visszahúzásáért) a 25., Árki (Lendvai buktatásáért) a 73., Györök (Árki lerántásáért) a 78. percbenKIÁLLÍTVAHungler a 35., Preisinger a 76. percbenSZÖGLETARÁNY: 0:4 (0:2)A remek rákospalotai rajt bizakodásra adott okot a Széchenyi téren, Mészöly Géza vezetőedzőnek egyedül a Kecskeméten kiállított (és három meccsre eltiltott) Véber György játékmester pótlását kellett megoldania. Az első játékrészben látottakra még egy gyenge megyei szintű minősítés is túlzás lett volna. a csapatok többnyire a két tizenhatos között játszadoztak. Az első próbálkozó aztán az egykori gólkirály, Preisinger Sándor volt a 17. percben. A Haladás-támadó próbálkozása üdítő színfolt volt, de Kövesfalvi István kapus résen volt, és felvette a nem túl erős lövést. A teljesen unalmas találkozón a 35. percben Hungler Gábor megkapta második sárga lapját. Szünet után sokkal aktívabban kezdtek a házigazdák, sőt, az 51. percben, egy látványos akció végén Potemkin Károly révén a vezetést is megszerezték. A tíz emberrel küzdő hazaiak az előnyük tudatában visszább álltak, így a Haladás előtt nagyobb terület nyílt a támadások vezetésére, ám a szombathelyiek nem tudtak mit kezdeni a jól futballozó REAC ellen. A 76. percben Dubra-viczky Attila kiállította az egyik partjelzőt megsértő Preisinger Sándort, így a szombathelyiek is tíz emberrel fejezték be a találkozót. Ennek ellenére a hajrában egyenlíteni tudtak: Tóth Péter büntetőből volt eredményes.MESTERMÉRLEGMészöly Géza: – Tíz emberrel futballozva, nagy erőket mozgósítva sikerült felpörgetnünk a meccset. Közelebb álltunk a győzelemhez, ám egy buta hiba miatt pontokat veszítettünk.Glázer Róbert: – Az első félidőben a csapat nem akarta a győzelmet. A döntetlen igazságosnak nevezhető.
Legfrissebb hírek

Otthon nyert a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
27 perce

Eurómilliókért igazolhat külföldre a 15 éves Vasiljevic Andrej

Minden más foci
1 órája

Az év legnézettebb videói: amikor Szoboszlai Dominik Cristiano Ronaldóról beszél

Magyar válogatott
1 órája

Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált sílövő

Téli sportok
1 órája

A legmélyebb ponttól a házasságmentésig: az istenhit és a sport segített a Tápai-Kucsera házaspárnak

Egyéb egyéni
1 órája

Szalah újabb gólt szerzett, Egyiptom csoportelsőként jutott tovább

Minden más foci
2 órája

Afrika-kupa: a kongói kapitány elmondta, miért hagyta ki egyik legjobbját a keretből

Minden más foci
2 órája

Sajtóhírek szerint két belső védő is távozhat a Real Madridtól a nyáron

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik