Anderton maradhat

2002.08.12. 20:54
Címkék
Glenn Hoddle bőszen cáfolja a hírt, mely szerint feláldozná Darren Adertont az áhított Robbie Keane-ért. A Tottenham Hotspur vezetőedzőjére nagy nyomás nehezedik – elsősorban a szurkolók részéről –, hogy tegyen szert egy vérbeli befejező csatárra még a szezonkezdet előtt, épp ezért hihetőnek tűnt, hogy a 30 éves középpályást elcseréli a fiatal támadóra. Ráadásul Anderton kihagyta a minapi, 2–2-re végződött, Lazio elleni barátságos meccset, ám Hoddle mostani közlése szerint ennek kizárólag a válogatott középpályás térdsérülése volt az oka, a spekulációknak semmi alapjuk nincs.Azt viszont elismerte a Spurs szakvezetője, hogy a kínai Csu Po a White Hart Lane-en tölti a következő szezont, de ez ügyben is pontosítania kellett a sajtóértesüléseket. "Fogalmam sincs, honnan erednek a többmilliós vételárról szóló információk. Egy évre kapjuk kölcsön a játékost, amiért százötvenezer fontot fizetünk a klubjának, s egy év múlva lehetőségünk van rá, hogy 1.3 millióért végleg megvásároljuk” – magyarázta Hoddle. A Morientes esetleges megvételére vonatkozó kérdésre anynyit mondott, hogy még nem adták fel a próbálkozást a Real-csatár ügyében, de konkrétummal nem szolgálhat.Az utóbbi években többé-kevésbé ingázó Manchester City elnöke, David Bernstein kijelentette, az idén "teljesen elképzelhetetlen” a kisebbik manchesteri csapat kiesése. "Ennek a klubnak nagyon komoly ambíciói vannak, ezt a nyáron be is bizonyítottuk” – tette hozzá a prezident. Szó mi szó, szégyenteljes is lenne, ha Kevin Keegan edző Anelkával, Foéval, Schmeichellel megerősített együttese kipottyanna a Premier League-ből...Az épp most feljutott West Bromwich Albion megvette Hermann Hreidarssont az idén már a Division I-ben induló Ipswich Towntól. Az Ipswich két éve 4.5 millió fontért vette az izlandit a Wimbledontól, a mostani vételár egyelőre ismeretlen.
Legfrissebb hírek

Vanharen: Amióta az ETO-hoz szerződtem, a klub sok pénzt keresett az átigazolási piacon

Labdarúgó NB I
11 perce

Női kosárlabda Eb-selejtező: Miskolcon játszanak novemberben a magyarok

Kosárlabda
23 perce

„Valami egészen mást akartam” – bíróságon dolgozik a volt válogatott labdarúgó

Labdarúgó NB I
25 perce

Tenisz: Bondár és Marozsán is rontott, Djokovics újra a legjobb tízben a világranglistán

Tenisz
44 perce

„Én vagyok minden idők legjobbja, pont” – C. Ronaldo szerint az emberek nem értékelik őt eléggé

Minden más foci
56 perce

Los Angeles 2028: amerikai színekben indulna a kétszeres olimpiai bajnok magyar kajakos

Kajak-kenu
1 órája

November 24-én kezd Isztambulban a Vasas a női röplabda BL-ben

Röplabda
1 órája

Az MLSZ jelezte: Szoboszlai nem sérülten tért vissza a Liverpoolhoz

Légiósok
1 órája