Ezüstös a magyar ifjúság

2002.08.12. 20:35
Címkék
Huszonkettedik alkalommal rendezték meg hazánkban a Magyar Nemzetközi Ifjúsági Tornát, amely korábban Aranykalász-kupa, illetőleg Ráckevei Torna néven is szerepelt az éves programban (az önkormányzat, illetőleg a szponzorok visszalépése óta viszont immár száz százalékban a Magyar Labdarúgó-szövetség szervezésében rendezik meg az eseményt). Az U-17-es korosztályos válogatottak részére kiírt seregszemlén kétszer négycsoportos, körmérkőzéses rendszerben mérkőznek a csapatok, s a kvartettek élén végzett együttesek küzdenek az első helyért. A magyar válogatott az A jelű csoportba kapott besorolást, s igencsak jól szerepelt, hiszen veretlenül jutott a döntőbe: a nyitómérkőzésen az izraeliek (4–2), a zárófordulóban az osztrákok (1–0) adták meg magukat, közben fiataljaink 1–1-es döntetlent játszottak a jugoszlávokkal. A B csoportban Horvátország, Románia, Lengyelország, Csehország volt a sorrend. A döntőben tehát Magyarország– Horvátország találkozóra került sor, ahol a vendéggárda minimális különbséggel győzött (1–0). Az idén tavasszal már barátságos keretek között kétszer is megmérkőztek a felek: idegenben 6–0, idehaza 3–0-ra maradtunk alul. A csaknem féléves időszak munkája azonban ezúttal megmutatkozott: ifiválogatottunk az első húsz, harminc percben számos kontratámadással veszélyeztette déli szomszédunk kapuját, éppen emiatt fájó, hogy a jelzett időszakban szabadrúgásból kaptuk a gólt. Ubranovics Mihály szövetségi edző ugyanakkor azt hangsúlyozta: a magyar csapatot minden dicséret megilleti, ebben a mezőnyben ez az eredmény becsületes helytállás.Az amúgy egyre nagyobb presztízsű tornán általában a legerősebb összeállítással érkeznek a gárdák, Ubrankovics szerint érdemes figyelni az itt fellépő tehetségeket, merthogy az évek előreha- ladtával sok név visszaköszönhet majd mind a felnőttválogatottaknál, mind a tekintélyesebb ligáknál. Hogy mást ne említsünk: az egyaránt magyar válogatott és a Bundesligában szereplő légiós, Lisztes Krisztián és Király Gábor szintén egy-egy győztes korosztályos válogatott tagja volt a ráckevei tornán. Ţ
Legfrissebb hírek

November 24-én kezd Isztambulban a Vasas a női röplabda BL-ben

Röplabda
2 perce

Az MLSZ jelezte: Szoboszlai nem sérülten tért vissza a Liverpoolhoz

Légiósok
24 perce

„Verstappen csúcsformában!” – a Szingapúri Nagydíj nemzetközi sajtóvisszhangja

F1
1 órája

Országos bajnoki címet ért a kemény mentális és fizikai felkészülés

Csupasport
1 órája

Egy csoportba került a Honvéd és a BVSC a férfi vízilabda Eurokupában

Vízilabda
1 órája

Lehetséges? Kiszámoltuk, így lehet világbajnok Max Verstappen 2026-ban

F1
1 órája

Nem feltartott kézzel megy Lisszabonba a Szeged

Kézilabda
1 órája

Női kézi BL: sokat érhet a bresti győzelem a Fradinak

Kézilabda
2 órája