Tóth Norbert újra lilában

2002.08.12. 20:32
Címkék
Még nem az Újpest játékosa Tóth Norbert, de minden bizonnyal a Megyeri úti stadionban folytatja a felkészülést. A középpályás azért szerződtethető jócskán az átigazolási időszak vége után, mert előbb feljelentette előző klubját, a Vasast, majd úgymond peren kívül megegyezett az angyalföldi vezetőkkel arról, hogy lemond a fizetéséről, cserébe szabaddá vált. A labdarúgó tehát szabad, ezt már csak a Magyar Labdarúgó Liga átigazolási bizottságának kell megállapítania –a Vasas szerződésszegésével együtt. Amennyiben a testület a játékosnak ad igazat, akkor máris kap egy érvényes játékengedélyt, melynek segítségével azonnal szerződtethető és pályára is küldhető. Gyulay Zsolt, az Újpest ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta, hogy hétfőn délután tárgyalt Tóth Norberttel, akivel abban maradt, hogy a hivatalos papírmunkával megvárják a liga csütörtöki döntését –tegyük hozzá, hogy nem is nagyon csinálhatnak mást, hiszen a határozat nélkül nem sokat ér a felek akarata –és amennyiben ez számukra kedvező lesz, azonnal megkötik a szerződést. Addig is a futballista csatlakozik a lila-fehérek keretéhez és más dolga nem lévén, edz majd. Eddig sem hagyta abba a gyakorlást, hiszen a játékos az elmúlt napokban az NB I B-s REAC együttesének edzéseit látogatta.
Legfrissebb hírek

November 24-én kezd Isztambulban a Vasas a női röplabda BL-ben

Röplabda
1 perce

Az MLSZ jelezte: Szoboszlai nem sérülten tért vissza a Liverpoolhoz

Légiósok
23 perce

„Verstappen csúcsformában!” – a Szingapúri Nagydíj nemzetközi sajtóvisszhangja

F1
1 órája

Országos bajnoki címet ért a kemény mentális és fizikai felkészülés

Csupasport
1 órája

Egy csoportba került a Honvéd és a BVSC a férfi vízilabda Eurokupában

Vízilabda
1 órája

Lehetséges? Kiszámoltuk, így lehet világbajnok Max Verstappen 2026-ban

F1
1 órája

Nem feltartott kézzel megy Lisszabonba a Szeged

Kézilabda
1 órája

Női kézi BL: sokat érhet a bresti győzelem a Fradinak

Kézilabda
1 órája