Vigyázni Joaquín eséseivel!

GY. B.GY. B.
2002.08.16. 21:34
Címkék
A Mallorca és a Deportivo La Coruna már megegyezett Albert Luque átigazolásáról, és most már csak a válogatott játékos beleegyezése hiányzik a tranzakció lebonyolításához. Hivatalosan meg nem erősített információk szerint Mateo Alemany, a baleári egyesület elnöke elfogadta a Depor "egy játékos (Turu Flores) plusz 15 millió euró” című ajánlatát, sőt állítólag a kifizetés ütemtervére is rábólintott.Ugyanakkor az utolsó szó Luquéé, akivel a galíciai klubnak még meg kell állapodnia a fizetésről, valamint a szerződésben foglalt évek számáról, de legfőképpen arról, hogy a csatár mikor teheti át a székhelyét a Riazor-stadionba. A Deportivónál ugyanis azt szeretnék, ha Luque csak egy év múlva csatlakozna a csapathoz, addig pedig kölcsönbe adnák – esetlegesen éppen a Mallorcának –, de ezt a verziót a játékos kategorikusan ellenzi.A Betis nyerte a hetedik Bahía de Cartagena Kupát, miután sima mérkőzésen 2–0-ra megverte a Real Madridot. A sevillai alakulat végig jobb volt ellenfelénél – amely mindössze egyetlen, Morientes által a lécre küldött labdára volt képes a kilencven perc alatt –, és már az első félidő derekán Marcos Assuncao bombájával megszerezte a vezetést, amelyre Alfonso a fordulást követően tizenegyesből "rátett még egy lapáttal”.A mérkőzésen egyébként összesen hat olyan játékos – Juanito és Joaquín a Betisből, illetve Casillas, Helguera, Mo-rientes és Raúl a Realból – szerepelt, aki eljön Budapestre a jövő szerdán esedékes magyar–spanyol barátságos mérkőzésre. Közülük Joaquín nyújtotta a legjobb teljesítményt, igaz, a fiatal tehetség látványos műeséssel harcolta ki azt a tizenegyest, amely révén Alfonso beállította a végeredményt.
Legfrissebb hírek

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
1 perce

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Ukrajna elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
31 perce

Elrajtolt a Spartathlon, Bódis Tamás erősen kezdett

Csupasport
42 perce

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
1 órája

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
1 órája

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
1 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
8 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
8 órája