Svájc–Ausztria 3–2

2002.08.21. 22:39
Címkék
A svájciak kezdték sokkal aktívabban a találkozót, mégis a vendég osztrákok szerezték meg a vezetést. A 10. percben bal oldali akció végén került középre a labda, a helvét bekkek nem tudtak felszabadítani, Wimmer pedig a kapujából kizúduló Stiel hasa alatt a hálóba lőtt. Ezután folytatódott a svájciak helyzetkihagyó-fesztiválja – Chapuisat gyakorlatilag folyamatosan a fejét fogta –, majd a 19. percben megszületett a megérdemelt egyenlítő gól. Az osztrákok röviden fejeltek ki egy labdát, Hakan Yakin pedig 16 méterről kapásból kilőtte a jobb alsó sarkot. A 41. percben pedig már a svájciakhoz került – mint később kiderült, végérvényesen – az előny. Frei kilépett a leshatárról, kiosztott egy esernyőt, majd remek mozdulattal a kapu jobb oldalába helyezett. A mérkőzés hajrájában ismét felpörögtek az események, és Murat Yakin büntetője után úgy tűnt, a házigazdák fölényesen nyernek. Aztán még egyszer megvillant Wallner –a kifutó kapus felett emelt a hálóba a saját testi épségét is kockáztatva –, így mégis szoros lett a befutó.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém a férfi kézi BL-ben, Roma–Real Madrid

Minden más foci
4 órája

Nagyapa, sikerült! – interjú Lukács Dániellel; a Farkas név újra szép lesz...

E-újság
4 órája

A boldogság nem alapfelszereltség – Borbola Bence publicisztikája

Minden más foci
4 órája

A jóból is megárt a sok – Galambos Dániel jegyzete

Minden más foci
4 órája

A Bayern kétgólos hátrányból fordított, de csak egy pontot szerzett Norvégiában

Bajnokok Ligája
5 órája

Kettős vereséggel esett ki a vb-pótselejtezőből a női válogatott

Magyar válogatott
5 órája

A PSV tizenegyest hibázott, Willi Orbánék begyűjtötték a három pontot

Bajnokok Ligája
5 órája

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
5 órája