Először nyert hazai pályán a Vasas

TEMESVÁRI MIKLÓSTEMESVÁRI MIKLÓS
2002.08.23. 20:52
Címkék


Az eddigi két hazai találkozóján még nem sikerült pontot szereznie az angyalföldi együttesnek, és a feladat most sem ígérkezett könnyűnek a jól rajtoló szolnokiak ellenében. Néhány meghatározó játékosára ráadásul nem is számíthatott különböző okok miatt ezen a mérkőzésen Csábi József, a Vasas szakvezetője, akinek külön presztízst jelentett az is, hogy tavaly ilyenkor még ő ült vezetőedzőként a Szolnok kispadján, és éppen helyette érkezett Vágó Attila, a vendégek mostani mestere. A hazaiak Hegedűs Gyula személyében klasszikus söprögetővel játszottak, tehát szakítottak a korábban alkalmazott területvédekezéses szisztémával. Az első negyedóra végén a többet kezdeményező Vasas Aranyos Imre révén megérdemelten szerzett vezetést, majd Lukács Bálint a 30. és a 34. percben kétszer is hatalmas helyzetben hibázott, így maradt az egygólos hazai vezetés az első félidőt követően, ami a kapura teljesen veszélytelen vendégekre nézve volt hízelgő.
Fordulás után továbbra is támadásban maradt az angyalföldi együttes, de már a Szolnok is feltűnt néhányszor a hazaiak kapuja előtt. A 60. percben nagy lehetőséghez jutottak az addigra már mindhárom cserelehetőségüket kihasználó vendégek, mivel Plókai Attila megkapta második sárga lapját, s így emberelőnyben játszhattak az utolsó félórában. Ez az előny azonban csak helyzetekben és egy kapufában mutatkozott meg, így a hősiesen védekező Vasas megérdemelten tartotta otthon a három bajnoki pontot.

MESTERMÉRLEG
Csábi József: –Nagyon örülök a győzelemnek, az első félidőben nagyszerűen játszottunk, de a számomra érthetetlen kiállítás felhozta a Szolnokot, és így a végén nagyon nagy küzdelemre kényszerültünk.
Vágó Attila: –Sajnos az első félidőt átaludtuk, a második játékrészben óriási energiákat mozgósítottunk, de ahogy ilyenkor lenni szokott, semmi sem sikerült.
Legfrissebb hírek

Villarreal- és Valencia-játékosok a betörők kedvelt célpontjai

Spanyol labdarúgás
7 perce

„Többet várok a vezetőségtől” – Lisandro Martínez a Manchester madridi veresége után

Bajnokok Ligája
12 perce

Rablás Gulácsiéknál: négy csuklyás fegyveresről írnak a spanyol lapok

Légiósok
25 perce

Cseh ellenféllel játszik az Esztergom a női kézilabda Európa-liga-csoportkörért

Kézilabda
25 perce

„Számomra ez egy derbi volt” – hatalmas Milan-drukker az Inter ellen triplázó bruges-i

Bajnokok Ligája
33 perce

Ha van még kötelező győzelem, ez most az – hazai BL-meccs vár a Veszprémre

Kézilabda
52 perce

A Darálóval készült az októberi backyard világbajnokságra

Csupasport
58 perce

Mindkét edző kiemelte Tóth Balázs fantasztikus teljesítményét

Légiósok
1 órája