Kemény próba Szombathelyen

B. N. Z.B. N. Z.
2002.08.23. 20:53
Címkék
Négy napja együtt készül a magyar női válogatott a nyári szünetet követő első mérkőzésére. Mint ismeretes, a nemzeti tizenegy százszázalékos teljesítménnyel végzett a 8. Eb-selejtezőcsoport élén, kiharcolva ezzel a pótselejtező lehetőségét a felsőházba jutásért. Az UEFA azonban időközben az elitmezőny létszámát tizenhatról húszra emelte, így legjobbjaink kvalifikációs mérkőzés nélkül jutottak tovább. Az Eb-meccsekre azonban csak tavasszal kerül majd sor, így az ősz a csapatépítés jegyében telik el. Az első lépést ma 16 órakor Szombathelyen Jugoszlávia ellen lehet megtenni. A vendégek – a mieinkhez hasonlóan – százszázalékos teljesítménnyel végeztek a 6. csoport élén, s a nemzetközi szövetség döntése számukra is kedvező volt: pótselejtező nélkül bekerültek a legjobb húszba."Nagyon nehéz feladat előtt állunk – mondta Bacsó István szövetségi edző. – Az utóbbi időszakot tekintve a legerősebb ellenféllel játszunk, vagyis igazi erőfelmérő lesz a szombathelyi találkozó. A közvetlen felkészülés néhány napja nem volt problémamentes. Helyzetünket nehezíti, hogy három alapemberünk nem áll a csapat rendelkezésére, Nagy Anett Svédországban van, Milassin Erzsébet combizomhúzódást szenvedett, játéka igencsak kérdéses, míg Szabó Ilona befejezte pályafutását. A végeredményre nem tudok jósolni, mert nem komplett csapattal állunk ki.”A barátságos talákozót Gaál Gyöngyi vezeti, míg a két partjelző Makkosné és Timbókovics lesz. A válogatott a Szvorda – Kanta, Paraoánu, Markó, Sümegi – Erdei, Pádár, Bilicsné, Sebestyén – Tóth A., Ruff összeállításban játszik, s a kispadon Bauerné, Smuczer, Fenyvesi, Móring, Garadnai és Milassin vár majd bevetésre.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: a Milan ellen játszik a Ferencváros az Európa-ligában

Minden más foci
4 órája

Nagy Ádám: Többre vágyunk szép emléknél; Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

E-újság
4 órája

Lefelé a lejtőn – Malonyai Péter jegyzete

Jégkorong
4 órája

Nagypapa, lassíts! – Borbola Bence publicisztikája

Atlétika
4 órája

Győzött, így élre állt az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
4 órája

Nézze meg a Fenerbahce–Liverpool BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
5 órája

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
5 órája

Haaland egyszer került Orbán mögé – győztes gól lett belőle

Bajnokok Ligája
5 órája