Kinsella a Villában

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
2002.08.23. 21:14
Címkék
Csak félig járt sikerrel Graham Taylor próbálkozása, amely szerint két ír középpályással erősíti meg az Aston Villa sorait. Matt Holland ügynöke ugye már csütörtökön jelezte, hogy a játékos a birminghamiek által kínált fizetésért nem hajlandó elhagyni az Ipswich Townt, de Mark Kinsella örömmel elfogadta Taylor hívását, és pénteken aláírta szerződését az Aston Villával.
"A Villa elnöke és menedzsere egyaránt roppant elszánt, szimpatikus a hozzáállásuk. Tudom, hogy néhány ember elment a nyáron, de ez minden klubbal megtörténik, örülök, hogy betömhetem az egyik lyukat. Derűlátó vagyok, úgy érzem, sikeres lehet ez a nagymúltú klub” – mondta Kinsella, akiért egymillió fontot kért a Charlton Athletic. Az ír középpályás az első fordulóban gyomorrontás miatt nem szerepelt, de Alan Curbishley menedzser elárulta neki, hogy ha egészséges, akkor is a Claus Jensen, Scott Parker duót részesíti előnyben a középpálya tengelyében.A West Bromwich Albion is erősített, az újonc visszavásárolta egykori játékosát, Lee Hughest a másodosztályú Coventry Citytől. A csatár a tavalyi idényben 14 góllal az "égszínkékek” házi gólkirálya lett. A Southampton kapust vásárolt, a finn Antti Niemi a jövő kedden csatlakozik Gordon Strachan legénységéhez. A skót Heartsben védő 30 éves játékos kétmillió fontért vált klubot, a "szentek” legnagyobb sajnálatára szombaton még nem védhet a Liverpool ellen.Végül egy-egy hír két sztárcsatárról: Jimmy Floyd Hasselbaink elmondta, szívesen igazolna a Barcelonához, ahol "a világ egyik legjobb klubját a világ egyik legjobb edzője, Louis van Gaal irányítja”. Glenn Hoddle, a Tottenham "csatárvadász” menedzsere újabb reménytelennek tűnő kísérletbe kezdett, legfrisebb kiszemeltje nem más, mint Hernán Crespo, az olasz Lazio argentinja.Tv: a Sport1 szombaton 13.00-tól a Manchester City–Newcastle United, 18.15-től a West Bromwich Albion–Leeds United mérkőzést élőben közvetíti.
Legfrissebb hírek

A párizsi játékok nemzetközi igazgatója szerint Budapest komoly jelölt a 2036-os olimpia rendezésére

Egyéb egyéni
21 perce

Gaël Monfils visszavonult a tenisztől

Tenisz
26 perce

Vastaps fogadta Giroud-t Londonban, Arteta behívta az Arsenal öltözőjébe

Bajnokok Ligája
40 perce

Alapszabály: ha jeleznek a gépek, nem szabad kockáztatni

Bajnokok Ligája
1 órája

Villarreal- és Valencia-játékosok a betörők kedvelt célpontjai

Spanyol labdarúgás
1 órája

„Többet várok a vezetőségtől” – Lisandro Martínez a Manchester madridi veresége után

Bajnokok Ligája
1 órája

Rablás Gulácsiéknál: négy csuklyás fegyveresről írnak a spanyol lapok

Légiósok
1 órája

Cseh ellenféllel játszik az Esztergom a női kézilabda Európa-liga-csoportkörért

Kézilabda
1 órája