Párosban is szép az élet

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2002.08.25. 22:10
Címkék
Bodrogi László (balra) és Fabien Cancellara nagynevû ellenfeleket gyôzött le vasárnap
Bodrogi László (balra) és Fabien Cancellara nagynevû ellenfeleket gyôzött le vasárnap
Bodrogi László (balra) és Fabien Cancellara nagynevû ellenfeleket gyôzött le vasárnap
Bodrogi László (balra) és Fabien Cancellara nagynevû ellenfeleket gyôzött le vasárnap
Bodrogi László (balra) és Fabien Cancellara nagynevû ellenfeleket gyôzött le vasárnap
Bodrogi László (balra) és Fabien Cancellara nagynevû ellenfeleket gyôzött le vasárnap
Bodrogi László csapattársával, a svájci Fabian Cancellarával az oldalán megnyerte az egyik legrangosabb profi időfutamversenyt, a GP Eddy Merckxet. A sokáig egyéni, néhány éve pedig párosoknak kiírt viadalt Brüsszel környékén tartották, és idén olyan nagyságok indultak rajta, mint Lance Armstrong, a Tour de France négyszeres győztese (a világ egyik legjobb crono-menője) vagy Johan Museeuw, a belga kerékpársport élő legendája.
A verseny rajtját csúnya baleset zavarta meg: a bemelegítés során Tyler Hamilton (CSC-Tiscali) nekiütközött egy kocsinak, amelynek a vezetője éppen akkor nyitotta ki az ajtót, amikor az amerikai versenyző elhajtott (volna) mellette. Hamiltont kulcscsonttöréssel, arcsérülésekkel és agyrázkódással szállították kórházba.
Innen kezdve pedig adjuk át a szót a verseny (társ)győztesének, Bodrogi Lászlónak: "Délelőtt aggódtam egy kicsit, mert nem éreztem jól magam. Aztán amikor elindultunk, már a versenyre kellett összpontosítanom, és szerencsére nem volt semmi gond. A pálya meglehetősen hullámos volt, és elég erős szél fújt, úgyhogy semmiképpen sem nevezném könnyűnek a terepet.

23. GP Eddy Merckx (1.2-es kategória, Belgium)
Brüsszel-Brüsszel (41 km, páros idôfutamverseny): 1. Bodrogi László, Fabian Cancellara (magyar, svájci, Mapei-Quick Step) 48:25 (átlag: 50.776 km/ó), 2. Peschel, Rich (német, Gerolsteiner) 1 mp h., 3. Wauters, Dekker (belga, holland, Rabobank) 12 mp h., 4. Backstedt, Ljunqvist (svéd, EDS-Fakta) 52 mp h., 5. Armstrong, Jekimov (amerikai, orosz, US Postal) 54 mp h.

GP Ouest France-Plouay (kiemelt kategória, Franciaország)
Plouay-Plouay (198 km): 1. Jeremy Hunt (brit, BigMat-Auber), 2. O’Grady (ausztrál, Crédit Agricole) a. i., 3. Cooke (ausztrál, FDJeux.com) a. i.
Fabiannal abban maradtunk, hogy mindig akkor váltunk, amikor úgy érezzük, hogy kifáradtunk. A páros időfutamverseny részben az egyénire hasonlít, részben pedig egy szökésre: az embernek ugyanúgy tiszta erőből kell hajtania. Egyébként végig tíz-tizenkét másodperc hátrányunk volt a német páros mögött, de az utolsó részen valamilyen műszaki vagy egyéb hiba miatt lassítaniuk kellett, így végül is egy másodperccel mi nyertünk. (A hírügynökségi jelentések szerint Rich rosszul vett be egy kanyart – a szerk.) A dobogón a verseny névadója, Eddy Merckx gratulált, akivel már délelőtt, a pályabejárás során is találkoztunk.”
Bodrogi László pályafutása 19. profigyőzelmét aratta, míg a Mapeinek ez volt a 34. sikere 2002-ben.
Laci szerényen elhallgatta, de a peches Peschelék mellett olyan nagyságokat győztek le, mint a címvédő Wauters, Dekker duó vagy az US Postal kettőse, amelyet Lance Armstrong és az olimpiai bajnok Vjacseszlav Jekimov alkotott.
A versenyen a vert mezőnyben végző Museeuw, Vandenbroucke kettős (Domo-Farm Frites) tagjai közül Johan Museeuw bejelentette, hogy aláírta hároméves szerződését a Mapei-Quick Stepből átalakuló Quick Step-Davitamon-Latexco csapathoz, amelynek egy évig versenyzője, majd két évig másodedzője lesz; a nemzetközi szövetség rosszallását fejezte ki, amiért a belga szövetség nem tiltotta el Franck Vandenbrouckét, akit pedig a flamand szövetség doppingolás miatt felfüggesztett. Az országos szövetség lépése híján a nemzetközi szövetség nem tilthatja el "VDB”-t.
A Rabobankban folytatja pályafutását Robert Bartko, a Telekom 26 éves, kétszeres olimpiai bajnok kerékpárosa.
Legfrissebb hírek

Ásványi Domonkos: Remek csapat a Sporting, de nem félünk tőle

Bajnokok Ligája
6 perce

36 ponttal nyert a címvédő OKC, Detroitban verte a Pistons a Denvert – videó

Amerikai sportok
22 perce

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
1 órája

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
1 órája

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
2 órája

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
8 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
8 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
8 órája
Ezek is érdekelhetik