Tavaszra meglesz a papír

S. G.S. G.
Vágólapra másolva!
2002.08.26. 21:51
Címkék
Érthetően nehezen tér napirendre a sok ezer Újpest-szurkoló a szombat esti, Győr elleni meccs okozta sokkból. Így és ilyen szerencsétlen módon elveszteni két pontot több mint bosszantó. Ilyenkor lenne érdemes meghallgatni, mit is mond az az ember, akit ugyan a sajátos magyar futballközeg a háttérbe, a lelátóra szorított, mégis ő a felelős a szakmai munkáért.
Molnár László, az Újpest szlovákiai trénere nagy tervekkel és hatalmas lelkesedéssel látott munkához a nyáron, aztán egyik pillanatról a másikra kiderült, hogy ami elég Szlovákiában, ami egyelőre nem fontos Európában – az nélkülözhetetlen Magyarországon. A licencmizéria folytán a mindig határozott férfi benyomását keltő edző a lelátóról figyeli futballistáit, miközben segítői, beosztottai ülnek a kispadon. Ez persze nem mehet sokáig, éppen ezért Molnár László újra tanulni kezd, szeptemberben megszerzi a B-licences képesítést, hogy aztán jövő márciusban az A-licence is meg legyen.– Igaz, hogy újra képezi magát, tanul, tanul és tanul?– Pontosan. Nekem sem árt, ha gyarapítom a tudásomat, meg aztán meglehetősen sajátságos dolog, ha egy edző a nézőtérről szurkol a csapatának, ahelyett hogy a kispadról vezényelné a csapatmozgást – mondta Molnár. – Szóval, unom ezt a szituációt, és minél előbb szeretnék változtatni rajta. Szeptember tizenhatodikán kezdődik a tanfolyam, és október végén már a B-licenc büszke tulajdonosa leszek. Ezzel máris elérem azt, hogy leülhetek a kispadra, mint pályaedző. Na, mit szól?– Nem nagyon lehet ehhez mit szólni, viszont gondolom, nem elégszik meg a B-licenccel.– Ha már elkezdtem pótolni a Magyarországon megállapított hiányosságaimat, akkor nem állok meg félúton. Márciusban Szlovákiában minden vizsgát leteszek, hogy elmondhassam magamról, nekem is olyan papírom van, amibe még Magyarországon sem lehet belekötni. Ez azt jelenti, hogy a tavaszi rajton már teljes jogú trénerként dolgozhatok Újpesten.– Szombaton viszont mindegy, hogy hol ült, a lelátón vagy a kispad közelében, alighanem idegroham kerülgette.– Az nem kifejezés! Egy ilyen szintű együttesnek, mint az Újpest, nem szabadna így elszórnia a pontokat, mint tette azt szombaton. A második félidőben alaposan feljavult a csapatom, jobbak voltunk a Győrnél, de egy buta hiba elrontotta az ünnepünket. Nem is tudom, mit csináltam volna, ha a kispadon vagyok…
Legfrissebb hírek

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
8 perce

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
37 perce

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
7 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
7 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
7 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
7 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik