Még vezetik az éremtáblázatot

BARANYAI ANTALBARANYAI ANTAL
2002.08.27. 21:53
Címkék
A héten Szilvásváradon befejeződik a négyesfogathajtók vb-felkészítő edzőtábora, és ezt követően egy hetet hazai környezetben töltenek majd hajtóink. A mieink eddig valamennyi világbajnokságon indultak, így természetes, hogy ott lesznek a spanyolországi Jerezben szeptember 11. és 22. között esedékes Lovas Világjátékok keretében sorra kerülő 16. négyesfogathajtó-világbajnokságon is. A magyar hajtók közül az eddigi csaknem harminc év alatt egyébként 19-en álltak rajthoz világbajnokságokon, a legtöbbször Bárdos György indult, tíz alkalommal, s öt világbajnoki címmel büszkélkedhet. A jelenlegi csapatból Bozsik József kilencedik világbajnokságára készül, három ezüst- és három bronzérem a mérlege, vagyis már csak az arany hiányzik az éremgyűjteményéből. Klubtársa, a szintén szilvásváradi Váczi István a második, míg a vecsésiek háromszoros magyar bajnoka, ifjabb Dobrovitz József sorrendben az ötödik vb-jén indul. Az éremtáblázaton a magyar hajtók állnak az élen – kilenc arany-, nyolc ezüst- és hét bronzérem –, még akkor is, ha legutóbb 1984-ben volt "aranyos” évük egyéniben is és csapatban is. Legutóbbi medáliájuk az 1996-os waregemi vb-n született, amikor egyéniben Bozsik harmadik lett. A hollandok nyolc győzelemmel szorosan ott vannak mögöttünk, velük tehát számolni kell, csakúgy mint a címvédő svédekkel. Ám a hírek szerint ugyancsak nagyon jók a németek, az amerikaiak, sőt az angolok, az ausztrálok és nem utolsó sorban a svájciak is. A két évvel ezelőtti vb-n egyébként a mieink Bozsik József révén egy ötödik helyet szereztek, és csapatban is ötödikként végzett a Bozsik, Bárdos, ifj. Dobrovitz alkotta magyar egység.
Legfrissebb hírek

Radnóti Dániel: Kevés időm maradt túlgondolni a helyzetet; Dárdai Pál húzhatja keresztül Dárdai Pál terveit

E-újság
7 órája

Szombati sportműsor: három meccs az NB I-ben; pályán a Liverpool; a női kézi BL-ben az ETO és az FTC

Minden más foci
7 órája

Nyitva az ajtó – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Es(end)őember – Bodnár Zalán publicisztikája

Légiósok
7 órája

„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

Labdarúgó NB I
7 órája

Egy kipattanó itt, egy potya gól ott – nem bírt egymással a Deportivo és a Levante

Spanyol labdarúgás
7 órája

Ligue 1: háromgólos győzelem idegenben – lendületbe jött a Toulouse

Francia labdarúgás
7 órája

Raimondo triplázott, a Frosinone a Sassuolo bakijait kihasználva nyert

Olasz labdarúgás
7 órája