Kínában folytatja a tréner

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2002.08.29. 20:43
Címkék
Fő a bizalom! Bicskei Bertalan, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya immár tudja azt is, hogy milyen sokat ér az, ha megbíznak egy labdarúgóedzőben. Fájdalom, erre Magyarországtól sok ezer kilométernyire kellett rádöbbennie, de a jó, ugyebár, sohasem jön későn…A mesteredző mint azt többször megírtuk, Kínában a Senjang Ginde csapatánál kapott az év elején szerződést. És ehhez hozzátehetjük, hogy Bicskei Bertalan tulajdonképpen lehetetlen feladatra vállalkozott, hiszen olyan gárdát kellett treníroznia, amelyik csapat az elmúlt bajnoki esztendőben összesen hét pontot szerzett, és csupán annak köszönhette az élvonalban maradását, hogy Kínában éppen átszervezték a bajnoki rendszert. A magyar edzőt azonban vonzotta a kihívás, és az, hogy a klub vezetői minden lehetőséget megadtak számára, illetve segítője, az azóta Magyarországra már visszatért Gálhidi György számára a minél tartalmasabb felkészüléshez. A szakembereknek idejük is volt bőven a felkészítésre, hiszen a kínai válogatott a világbajnokságra készülődött, s a hatalmas országban mindent ennek rendeltek alá, ráadásul a lehetőségekhez képest a senjangi csapat is alaposan megerősödött, úgyhogy… Nos, a Senjang Ginde a korábbi önmagához képest jól is teljesít azóta, hiszen a bajnokság félidejénél a tizenöt csapatos mezőnyben öt győzelmet szerezve, hat döntetlent és öt vereséget elkönyvelve, 21 pontot gyűjtve a tizenegyedik helyen áll. Kijár a taps, mondhatnánk innen messziről, ám a helyzet azért nem ilyen örömteli. "Amikor Kínába szerződtem, akkor a velem szemben támasztott egyik feltétel az volt, hogy a bajnokság félidejében a csapat a tabella középmezőnyében tanyázzon – mondta Bicskei Bertalan. – Ha ez nem teljesül, akkor a klub részéről kezdeményezhetik a szerződésem felbontását, illetve én is dönthetek úgy, hogy nem vállalom tovább a feladatot. Nos, immár bizonyos, hogy maradok, illetve maradhatok Kínában. A Senjang Ginde elnöke ugyanis elégedett az általam végzett szakmai munkával, és számomra nem kis meglepetést okozva kiderült az is, hogy ő erről rajtam kívül mindegyik játékosommal is egyeztetett. Az elnök ugyanis egyenként beszélgetett a futballistákkal, akik egytől egyig kijelentették: engem fogadnak el vezetőedzőnek.”Fő a bizalom!Aligha lehet kétséges tehát, hogy a Senjang Gindenél irigylésre méltó módon van türelem, persze tévednénk, ha azt mondanánk, hogy ez az idők végezetéig kitarthat. A csapatnak eztán is hoznia kell a bravúreredményeket (sőt, csak a bravúrokra apellálhat Bicskei Bertalan…), hiszen előrébb kell lépni a tabellán. A magyar mesteredző beszámolt még arról, hogy korábban sikerült nyerni idegenben például az élmezőnyhöz tartozó Peking ellen, de azután a Senjang számára kötelező győzelmeket jelentő meccseken elhullajtódtak értékes pontok is. A produktum tehát meglehetősen hullámzó, az elkövetkezendő szakmai feladat tehát az lesz, hogy egy méginkább győzni tudó gárda legyen a Ginde. A magyar mesteredző akarásával mindenesetre nincsen gond, főleg hogy a bizalom több mint százszázalékos vele szemben – a többi már valóban a senjangi futballistákon múlik.
Legfrissebb hírek

Dagad a botrány az Al-Naszrnél: Cristiano Ronaldo bojkottja után nyilatkozatstoppot rendeltek el

Minden más foci
4 perce

Szlovén válogatott középpályás érkezett az MTK-hoz

Labdarúgó NB I
7 perce

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
15 perce

Férfi kézilabda Eb után: Dánia mutatja az utat, de látni a fejlődést az üldözőkön is

Kézilabda
29 perce

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
32 perce

Megvalósulhat-e még Lindsey Vonn tündérmeséje?

Téli sportok
33 perce

A Liverpool bejelentette Jérémy Jacquet szerződtetését

Angol labdarúgás
1 órája

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik