Nehéz Sporting-siker

GY. B.GY. B.
2002.09.02. 20:42
Címkék
Nem volt egyszerű dolga a Sportingnak a Vayer Gábort ezúttal a kispadon "jegelő” Santa Clara ellen, egyrészt mert az azori legénység bátor játékkal rukkolt elő, másrészt mert a több sebből vérző címvédő néha csapnivaló produkciót mutatott. Mindjárt a 2. percben meghűlt a vér a fővárosi szurkolók ereiben, amikor Joao Pedro Figueiredo labdájával kilépett a védők mögül, és a kivetődő Tiago kapus a tizenhatoson belül elütötte – a játékvezető sípja azonban néma maradt. Nem sokkal később Vouzela tesztelte a Sporting kapusának reflexeit, majd a félidő közepén Sandro löketénél volt szükség a Bölöni László vezette gárda hálóőrére. A Sporting csak fél óra játékot követően ébredt fel, viszont a vezetést jelentő találatához egy szabadrúgásra volt szüksége, Beto próbálkozásánál ráadásul még a sorfalon is megpattant a labda…A fordulást követően ismét a Santa Clara bizonyult aktívabbnak, és Manuel Fernandes legénysége akkor már eredményes is volt: az 52. percben Quiroga a büntetőterületen belül buktatta Cearát, a jogos tizenegyest pedig Joao Pedro értékesítette. A vendégek öröme azonban nem tartott sokáig, ugyanis a 61. percben Pedro Barbosa – a Quaresma buktatásáért megítélt – tizenegyesből visszaszerezte a fórt a Sportingnak. A hátralévő időben a hazaiak megpróbálták tartani az eredményt, ami végül sikerült is, igaz, csak jókora adag szerencsével, mert az utolsó percekben a Santa Clara újfent életveszélyes volt. "Elégtelen, gyenge teljesítményt nyújtottunk, nem voltunk jók, ráadásul feleslegesen sok energiánkat emésztette fel ez a mérkőzés. Muszáj lesz javítani az állóképességünkön, mert egy mérkőzést előbb fizikailag kell megnyerni, hogy utána technikailag is felülkerekedjünk” – hangzott Bölöni mester értékelése.
Legfrissebb hírek

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Ukrajna elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
27 perce

Elrajtolt a Spartathlon, Bódis Tamás erősen kezdett

Csupasport
37 perce

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
1 órája

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
1 órája

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
1 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
8 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
8 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
8 órája