Kato már nyerni akar

HEGYI ANDRÁS, TÓTH ANITAHEGYI ANDRÁS, TÓTH ANITA
2002.09.05. 20:08
Címkék
Kato két hete versenyzett életében elôször a négyhengeres Hondával, és rögtön második lett – most már a gyôzelemre tör
Kato két hete versenyzett életében elôször a négyhengeres Hondával, és rögtön második lett – most már a gyôzelemre tör
Kato két hete versenyzett életében elôször a négyhengeres Hondával, és rögtön második lett – most már a gyôzelemre tör
Kato két hete versenyzett életében elôször a négyhengeres Hondával, és rögtön második lett – most már a gyôzelemre tör
Kato két hete versenyzett életében elôször a négyhengeres Hondával, és rögtön második lett – most már a gyôzelemre tör
Kato két hete versenyzett életében elôször a négyhengeres Hondával, és rögtön második lett – most már a gyôzelemre tör
Az idén az összes MotoGP-versenyt hatalmas várakozás előzte meg, ám a hét végi Portugál Nagydíj előtti izgalmak minden eddigit felülmúlnak. Persze ezen nem is kell csodálkozni, hiszen a két héttel ezelőtti Cseh Nagydíjon új korszak köszöntött be a géposztályban.
Brnóban Max Biaggi a Yamaha teljesen átépített YZR–M1-esével megtörte a Honda idei egyeduralmát – a nyári szünet előtt mind a kilenc futamon verhetetlen volt a Honda RC211V-je –, Kato Dajzsiro, aki a kétütemű NSR500-assal csak szenvedett, a négyütemű Hondával már az első próbálkozása alkalmából ezüstérmes lett, míg a MotoGP legnagyobb sztárja, Valentino Rossi több mint egy év után, pontosan 21 vb-futam elteltével először nem tudott pontot szerezni.

A gyorsasági motoros vb állása
MotoGP: 1. Rossi (olasz, Honda) 220 pont, 2. Ukava (japán, Honda) 140, 3. Biaggi (olasz, Yamaha) 134. 250 kcm: 1. Melandri (olasz, Aprilia) 195, 2. F. Nieto (spanyol, Aprilia) 158, 3. Rolfo (olasz, Honda) 127. 125 kcm: 1. Poggiali (San Marinói, Gilera) 171, 2. Vincent (francia, Aprilia) 169, 3. Pedrosa (spanyol, Honda) 160, …24. Talmácsi Gábor (magyar, Honda) 6
Tv: Eurosport, 23.15 (felvételrôl)
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem a saját hibájából maradt pont nélkül az olasz: a Biaggit előzni készülő Rossinak szétrobbant a hátsó gumija. A technikai probléma ellenére azonban maga Rossi is elismerte, hogy Brno után sokkal nehezebb lesz győznie, hiszen Biaggi és Kato legalább olyan versenyképes, mint ő.
És ez az, ami miatt óriási várakozás előzi meg a Portugál GP-t. Egyrészt mindenki kíváncsi, hogy Rossi vissza tud-e vágni az örök riválisának, Biagginak; másrészt az is nagy kérdés, hogy Kato meg tudja-e lepni a két olasz csillagot.
Brno után mind a Yamaha, mind a Honda teszteléssel készült az Estorilban tartandó portugál futamra. A yamahások két napig a cseh pályán próbálgatták az új futómű- és motoralkatrészeket, amelyekkel Biaggi nagyon elégedett volt. Az olasz egyébként a győzelme ellenére visszafogottan nyilatkozott a 11. vb-futam előtt. "Végre versenyképes a Yamahám, úgyhogy a hátralévő viadalok mindegyikén a győzelemért akarok motorozni. Ami nem lesz könnyű, különösen Estorilban nem. A pályán az évad előtti teszteken végig szenvedtem, az aszfaltcsík minősége pedig itt a legkiszámíthatatlanabb minden pálya közül. A folyamatosan fújó szél felhordja a port az aszfaltra, ami miatt az egyik pillanatról a másikra rendkívül csúszóssá válik a pálya. Ennek ellenére mindent meg fogok tenni a sikerért, mert az év végén ezüstérmes akarok lenni az összetettben” – reménykedett Biaggi, akinek a két fő ellenfele, Rossi és Kato a spanyolországi Valenciában készülődött a portugál megmérettetésre.
Tóth edzéssel ünnepli a születésnapját

Talmácsi Gábor (125 kcm, Honda): – A csapatomnak elküldtem a tavalyi adatokat, hogy milyen beállításokkal mentem Estorilban és hogy mivel volt gondom. Ennek köszönhetôen ôk már úgy jöttek Portugáliába, hogy kiszámoltak minden fontos adatot. Tavaly pontot szereztem itt és most annyira erôs a Hondám, hogy ha jól eltaláljuk a beállításokat, akkor az idén is eséllyel pályázok erre. Fôleg úgy, hogy az estorili aszfaltcsík inkább technikás, mint gyors, tehát nem számít annyira a motorerô, mint a hosszú egyenesekbôl álló pályákon.

Tóth Imre (125 kcm, Honda): – Visszaállt a régi rend, Ueda meggyógyult, úgyhogy megint ô lesz a csapattársam. Szükségem is lesz a rutinjára és a segítségére, hiszen én még sohasem motoroztam Estorilban. Robogóval ugyan már körbementem a pályán, de ez nem jelent sokat – az mindenesetre kiderült számomra, hogy a pálya sikánrésze nagyon keskeny. Az elsô edzéseken a tervek szerint csak ismerkedem majd a pályával, de természetesen szeretnék minél jobb eredményt elérni, már csak azért is, mert pénteken leszek tizenhét éves.
,,A Cseh Nagydíj csak próba volt számomra, hogy minél hamarabb meg tudjam szokni az új RC211V-t. Amelyet már majdnem tökéletesen tudok uralni. Olyan ez a gép, mintha nekem találták volna ki – sokkal könnyebben tudom kezelni, mint a kétütemű NSR500-ast. Épp ezért bátran ki merem mondani: biztos vagyok benne, hogy van esélyem a győzelemre Estorilban” – mondta magabiztosan Kato, akinek van is mire felvágnia, hiszen az elmúlt két szezonban már győzött a Lisszabontól 25 kilométerre fekvő pályán. Igaz, a 250-es kategóriában!
Rossinak viszont már van egy királykategóriabeli aranya Estorilból. Ennek ellenére ő is Katót tartja az esélyesebbnek. "Nem szeretem az estorili pályát. Kato azonban félelmetes rajta, ez az egyik kedvenc pályája. Persze nagyon fogok igyekezni, de már egy dobogós helyezéssel is elégedett lennék” – szerénykedett Rossi.
Legfrissebb hírek

Az FTC elleni kiesés után még maradt, most már tényleg távozik a Trabzonspor edzője

Minden más foci
11 perce

Fiatal divattervezők értelmezték újra a jégkorongozók viseletét

Jégkorong
37 perce

Guineai középpályást szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
50 perce

„Utat engedek a fiataloknak” – Antonio Rüdiger visszavonult a válogatottól

Német labdarúgás
56 perce

(T)örök emlék: dokumentumfilm a vb-kijutás történetéről

Kosárlabda
1 órája

Vanczák Vilmos a búcsúzó Lionel Messiről: Valahol jó érzés, hogy én is részese vagyok a válogatottbeli karrierjének

Minden más foci
1 órája

Röplabda MK: a férfiaknál biztosan lesz a négy között nem élvonalbeli csapat

Röplabda
1 órája

Két magyar bronzérem a varsói birkózóversenyen

Birkózás
1 órája