Cipollini megállíthatatlan

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
2002.09.10. 21:20
Címkék
Mario Cipollini utolérhetetlen.Az olasz kerékpáros alig néhány napja tért vissza a karavánba azt követően, hogy július elején bejelentette a visszavonulását, ám az eredményei alapján olyan, mintha egyetlen napot sem hagyott volna ki. (Valójában persze végigedzette a "nyugdíjas” heteit is.) Az olasz sprinter hétfői győzelme után kedden duplázott a Vueltán: az Aguilas és Roquetas de Mar közötti 149.5 kilométeres negyedik szakaszon megint ő volt a leggyorsabb, ezzel hosszú pályafutása 179., egyben idei 12. diadalát aratta.A siker nagy része persze az "Oroszlánkirály” csapatát illeti, hiszen az Acqua e Sapone (azaz Víz és Szappan) példásan húzta a csapatkapitányt a célig, ahol már "csak” annyi dolga volt, hogy visszaverje Zabelék támadását. Az etap egyetlen igazi érdekessége a spanyol Dario Gadeo Fernandez szökése volt: a Jazztel kerekese a rajt után 3 kilométerrel lépett meg, az előnye meghaladta a 11 percet is, de végül a céltól 15 kilométerre befogták.
57. Vuelta a Espana

4. szakasz, Aguilas–Roquetas de Mar (149.5 km): 1. Mario Cipollini (olasz, Acqua e Sapone) 3:33:32 (átlag: 42.01 km/ó), 2. Petacchi (olasz, Fassa Bortolo) azonos idôvel, 3. Glomser (osztrák, Saeco) a. i., 4. Zabel (német, Telekom) a. i., 5. Svorada (cseh, Lampre-Daikin) a. i., 6. Furlan (olasz, Alessio) a. i., 7. Edo (spanyol, Milaneza) a. i., 8. Freire (spanyol, Mapei-Quick Step) a. i., 9. L. Aus (észt, Ag2R-Prévoyance) a. i., 10. Blijlevens (holland, Domo-Farm Frites) a. i.
Az összetettben: 1. Joseba Beloki (spanyol, ONCE) 11:07:11, 2. M. Zarrabeitia (spanyol, ONCE) a. i., 3. I. Gonzalez de Galdeano (spanyol, ONCE) a. i., 4. Azevedo (portugál, ONCE) a. i., 5. Serrano (spanyol, ONCE) a. i., 6. Jaksche (német, ONCE) a. i., 7. Gutierrez (spanyol, Kelme) 9 mp h., 8. Zabel 12 mp h., 9. Heras (spanyol, US Postal) 14 mp h., 10. Vandevelde (amerikai, US Postal) a. i.

59. Lengyel körverseny
(2.2-es kategória)
2. szakasz, Gdynia-Koszalin (246.5 km): 1. Andrus Aug (észt, De Nardi), 2. Hunter (dél-afrikai, Mapei-Quick Step). Az összetettben: 1. Robert Hunter
Az elsô szakaszt a 31. helyen záró Rohtmer Balázs (Amore e Vita) második napi eredményérôl lapzártánkig nem érkezett hír.

Az összetettben továbbra is Joseba Beloki vezet.
Végül pedig egy "piaci” hír: a Telekom bejelentette, hogy leigazolta Paolo Savoldellit. A Giro d'Italia idei győztese kétéves szerződést írt alá a világ egyik legjobb csapatával, amelynél Jan Ullrich csapattársa (utódja?) lesz. A német team rendkívül megerősödött az elmúlt hetekben, hiszen Savoldellin kívül megszerezte az ausztrál Cadel Evanst (aki az idei Olasz körversenyen viselte a rózsaszín trikót is), a német Christian Wernert és a belga Mario Aertset is.
Legfrissebb hírek

Vb 2026, 16 közé jutásért: Spanyolország–Ausztria

Foci vb 2026
6 perce

„Kétszer akkora is lehet a hátrányunk” – Hamilton nehéz hétvégére számít

F1
11 perce

Pelé és Altafini után Yamal és Cubarsí az első kezdő tinédzserpár a kieséses rendszerben

Foci vb 2026
35 perce

Női vízilabda: szoros meccsen kikaptunk Hollandiától felkészülési mérkőzésen

Vízilabda
40 perce

Zverev jó két óra alatt továbbjutott a második fordulóból Wimbledonban

Tenisz
42 perce

Vingegaard jobb, mint valaha, Pogacar az első szakasz fontosságáról beszélt

Kerékpár
47 perce

NHL: Ovecskin visszatér Washingtonba a 22. idényére is

Amerikai sportok
1 órája

Vajon van-e meglepetés a spanyolok Ausztria elleni tizenegyében? – kezdőcsapatok

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik