Rivaldo, Totti, Vieri: kispad

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2002.09.13. 20:46
Címkék
Csak órák vannak hátra a bajnoki rajtig, így péntek délután már minden edző a csapata hét végi összeállításával volt elfoglalva, a nyilatkozataiban pedig már csak az ellenféllel foglalkozott. Lassan az is körvonalazódik, hogy a nyitó fordulóból mely sztárok hiányozhatnak sérülés miatt.
A szombat délután 15 órakor kezdődő Bologna–Roma találkozón például szinte biztosan nem léphet pályára Giuseppe Signori, a hazaiak gólzsákja. A veterán csatár a csütörtöki edzésen szenvedett izomhúzódást, így kisebb csodára lenne szükség ahhoz, hogy pályára léphessen a Stadio dall’Arában. A vendég Romával kapcsolatos hír, hogy jól sikerült Francesco Totti csütörtöki próbaedzése, ezért a világklasszis játékos a kispadon valószínűleg már helyet foglalhat – akárcsak Montella és Delvecchio, a két válogatott csatár, akik még szintén nincsenek százszázalékos állapotban. A "farkasok” csatársorát a Batistuta, Cassano duó alkotja majd.Ugyancsak a Romával kapcsolatos hír, hogy Franco Sensi, a klub elnöke polgári perrel akarja lezárni a Davids-ügyet. A presidentét az viselte meg lelkileg, hogy Luciano Moggi, a Juventus – iróniájáról is híres – általános igazgatója így reagált a Roma 11 millió eurós ajánlatára: "A rómaiak vagy csak vicceltek, vagy tényleg ilyen rosszul állnak anyagilag. Ha nincs elég készpénzük, csereként szívesen fogadjuk Samuelt vagy Tottit is.”A keddi Bajnokok Ligája-rajt miatt szombat kora délutánra előrehozott másik meccsen, az Inter–Torino találkozón sem lesz teljes a két csapat. A hazaiak soraiból Morfeo biztosan hiányzik majd, míg a válogatottban szerzett sérüléséből lassan felépülő Christian Vieri valószínűleg a kispadon kezd, így a kék-feketék a Recoba, Crespo csatárkettőssel nyithatják az idényt. Ez azt jelentheti, hogy Cúper mester több támadó játékost tehet a középpályára (Sergio Conceicaót és Dalmat-t), hátul pedig a Cordoba, Materazzi, Cannavaro, Coco négyes védekezik majd.A szombat este Modenába látogató Milanból Ambrosini, Sevcsenko, Roque Junior, Helveg és Chamot biztosan hiányzik majd, és mindenki kíváncsian várja, hogy Rivaldo a kezdőben vagy a cserepadon kap-e helyet.
Legfrissebb hírek

Elhárultak a technikai problémák, a Fenernél folytatja a világbajnok középpályás

Minden más foci
14 perce

Ásványi Domonkos: Remek csapat a Sporting, de nem félünk tőle

Bajnokok Ligája
22 perce

36 ponttal nyert a címvédő OKC, Detroitban verte a Pistons a Denvert – videó

Amerikai sportok
38 perce

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
1 órája

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
1 órája

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
2 órája

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
8 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
9 órája
Ezek is érdekelhetik