Torna: Nagy harc a vb-indulásért

L. Á.L. Á.
Vágólapra másolva!
2002.09.25. 21:20
Címkék
Harmadik ellenőrző- és világbajnoki válogatóversenyükön vettek részt férfi tornászaink szerdán a tatai edzőtáborban, mindössze az olimpiai bajnok Csollány Szilveszter nem indult el a viadalon. Ám a hétvégén még "bedurrant” bicepsze miatt pihenő tornász versenyen kívül és némi segítséggel szintén bemutatta a bíróknak új gyűrűgyakorlatát. Vereckei István szövetségi kapitány elégedetten értékelte a látottakat, még annak ellenére is, hogy korláton, nyújtón és lovon egyaránt becsúszott két-két rontás. De mint a kapitány hangsúlyozta: nem ez a lényeg, sokkal fontosabb, hogy a versenyen többen is megpróbálkoztak már tíz pontból kiinduló, vagyis a világbajnokságra összeállított teljes gyakorlatokkal."Nagyon tetszett a fiúk hozzáállása – mondta a kapitány. – Mivel a hétvégi mesterfokú bajnokság után nem kaptak pihenőt, így egy kissé fáradtabban mozogtak, de érződött rajtuk a bizonyítási vágy, az akarás. Ez persze annak is köszönhető, hogy lassan-lassan élesedik a helyzet és hamarosan kiderül, ki melyik szeren vállalhatja majd az indulást.”Mint tudjuk, a szabályok értelmében hat versenyző nevezhető a novemberi debreceni szerenkénti világbajnokságra és szerenként két-két tornász mutathatja be gyakorlatát. Az indulók névsora hosszas válogatás után dől majd el, pillanatnyilag így áll a "vetélkedő” legjobbjaink között. Három verseny után talajon Gál Róbert vezet négy helyezési ponttal, mögötte Detrői Zoltán öt és Jordanov Krisztián kilenc ponttal áll. Lólengésben Lőrik Attila vezet hat ponttal, ám itt elég szoros a verseny, hiszen Fekete Levente hét, az ifjúsági Európa-bajnoki ezüstérmes Berk Krisztián, valamint Magyari Zsolt nyolc ponttal követi őt a sorban. Gyűrűn két biztos indulónk van, Csollány Szilveszter mellett Fekete Levente képviseli majd színeinket, és ugrásban is egyértelmű a helyzet, ezen a szeren a Világkupa-második Gál Róbert lesz a részvevő. Korláton és nyújtón azonban nagy harc folyik az indulási jogért: előbbin Lőrik (4), Detrői (6), Takács Árpád (8) és Jordanov, utóbbin Lőrik (3) és Jordanov (3), valamint Detrői (6) meccsel a két helyért.Vereckei István elárulta, hogy a tatai edzőtáborban minden segítséget megkapnak versenyzői. A központ új igazgatója, Takács Tamás például – mivel nem akadt szabad szoba – kiköltözött irodájából és átadta azt a gyúrónak, aki így zavartalanul tudja végezni munkáját.
Legfrissebb hírek

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
2 perce

Lindsey Vonn bal térdében elszakadt az elülső keresztszalag, de így is indulni akar az olimpián

Téli sportok
29 perce

Milánó 2026: minden eddiginél magasabb a nők aránya a téli játékokon

Téli sportok
33 perce

Sport témájú alkotások is szerepelnek a 45. Magyar Filmszemlén

Egyéb egyéni
36 perce

Nem bünteti meg 400 ezer euróra Vargáékat az AEK tuajdonosa

Minden más foci
42 perce

Az MBH Bank csapata is indul a Strade Bianchén március elején

Kerékpár
1 órája

Ifjúsági BL: Kovács Bendegúz triplázott a Dortmund ellen

Légiósok
1 órája

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik