Elégedetlenek a szombathelyi szurkolók

V. GY.V. GY.
Vágólapra másolva!
2002.10.03. 21:44
Címkék
Csaknem százötven szombathelyi szurkoló kísérte el szerdán Pápára a Lombard FC Haladást: a zöld-fehér hívek hitték, az élvonalból tavasszal az NB I B-be kiesett együttes legyőzi a hazai együttest. Hiba csúszott a számításba, mert a Glázer Róbert edző vezette csapat döntetlent ért el, és ez alaposan felbőszítette a vendégszektorban ülőket. A mérkőzés után keresetlen szavakkal illették Somfalvi Csabáékat, voltak, akik az új stadion kerítésén is átugráltak, és provokálták a játékosokat. A pletykák, a rémhírek rendőri intézkedésről szóltak, ám a pápai főkapitányság illetékeseitől megtudtuk: bár a rendőrök jelen voltak, és bár valóban feszült légkör uralkodott a szombathelyi szurkolók és a Haladás labdarúgói között, intézkedniük nem kellett, tettlegességre nem került sor. Somfalvi Csaba, a Haladás csapatkapitánya megerősítette a rendőrségtől származó információinkat, és elmondta, valóban volt néhány szurkoló, aki átmászott a kerítésen, de ő és a társai végül szót értettek az elégedetlenkedőkkel. A labdarúgó azonban ehhez hozzátette, hogy két órával a mérkőzés után mintegy hetven szurkoló várta a csapatot Szombathelyen, a Rohonci úti stadionban, ahol aztán kulturált hangnemben folytatódott a diskurzus a vezetők, az edzők, a játékosok és a szurkolók között, megvitatták a csapat jelenlegi helyzetét, a felemelkedés, az eredményes szereplés feltételeit. A csapatkapitány és játékostársai hiszik, hogy a következő bajnokságot ismét az élvonalban kezdi meg a Haladás – és természetesen ez a szándék egyezik a szurkolók óhajával is.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
3 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
3 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
3 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
3 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
3 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
4 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
4 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik