Százszázalékos magyarok

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2002.10.05. 22:15
Címkék
Továbbra is százszázalékos az Interligában a legutóbbi ezüstérmes Alba Volán-FeVita és a negyedik helyen végzett Dunaferr SE, miután szombaton mindkét együttes idegenben is győzni tudott. A kiélezettebb csatát kétségkívül a dunaújvárosiak vívták, hiszen a szlovén Slavija Optima már az első percben megszerezte a vezetést, azaz Dusan Kapusta együttese gyakorlatilag hátrányból kezdte az összecsapást.
A gyorsan bekapott gól meg is zavarta Ladányiékat, akik az első két játékrészben elmaradtak az ebben az idényben tőlük megszokott teljesítménytől, de a harmadik játékrészre feljavultak, s ez elegendő volt ahhoz, hogy megfordítsák az eredményt: a 47. percben Erdősi találatával vette át a vezetést a magyar bajnok, s ezt az előnyt a találkozó végéig sikerült is megőriznie.A székesfehérváriak az ugyancsak szlovén Acroni Jesenice otthonában léptek jégre. Jan Jasko játékosai gyakorlatilag végig irányították az összecsapást, s egy pillanatig sem forgott veszélyben a sikerük. A Volántól szokatlan módon ezúttal nem volt olyan játékos, aki magára vállalta volna a gólszerzés terhét: a hat találaton hat játékos osztozott, igaz a sorból most sem maradt ki a gólzsák, Palkovics Krisztián. Vasárnap ellenfeleket cserélnek a magyar csapatok, azaz a Volán a Slavija Optima, a Dunaferr pedig a Jesenice ellen lép jégre.
Legfrissebb hírek

Laver-kupa: az európai válogatott nyert Londonban

Tenisz
20 perce

Sima idegenbeli sikerrel nyitottak Dubei Debóráék a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
1 órája

Tizenegyesek döntöttek Lódzban, Spanyolország az U20-as női világbajnok!

Minden más foci
1 órája

Erste Liga: csak az újonc nem nyert az erdélyiek közül

Jégkorong
1 órája

Kosárlabda: Golomán György új csapatával megnyerte a lengyel Szuperkupát

Kosárlabda
1 órája

Triatlon: Dévay Márk a legjobb magyarként 23. lett a vb-nagydöntőben

Egyéb egyéni
1 órája

Tekvondó: két magyar arany Lengyelországból

Utánpótlássport
1 órája

A dánok két góllal legyőzték a walesi válogatottat az NL-ben

Minden más foci
1 órája