Szétválik a sikerpáros

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2002.10.08. 21:51
Címkék
A jelenleg még a Ford színeiben versenyző Colin McRae, Nicky Grist páros azonnali döntésre szánta el magát, és bejelentette, hogy a továbbiakban nem kíván együtt versenyezni. Az idény végét sem várják meg – a szezon két hátralévő futamán, Ausztráliában és Nagy-Britanniában a 34 éves skót versenyző korábbi navigátorával, Derek Ringerrel autózik majd, akivel az 1995-ös vb-címét is megszerezte."Közösen döntöttünk Nickyvel – mondta McRae. – Az utóbbi tizenkét hónapban meglehetősen feszült volt közöttünk a viszony az autóban, ezért úgy határoztunk, hogy a szétválás a legjobb megoldás mindkettőnk számára. Nem szeretnénk részletekbe bocsátkozni, békében válunk el egymástól, és a döntésünkről hétfőn tájékoztattuk a Ford Rally Sportot is.”McRae és Grist 1997 óta versenyez együtt, 17 világbajnoki futamgyőzelmet arattak két különböző csapat (a Subaru és a Ford) színeiben, és nagyon sok szép pillanatot éltek át együtt. "Szeretnék sok szerencsét kívánni Nickynek, és megköszönni neki az elmúlt több mint hat szezont – folytatta McRae. – Örülnék neki, ha jó eredményekkel tudnám befejezni ezt az idényt, ha a két utolsó fordos versenyemen győzni tudnék. Jelenleg minden gondolatomat az ausztrál és a brit verseny tölti ki, és nagyon várom már, hogy újra együtt dolgozhassak Derekkel.”Ringer egyébként szintén skót, és erre a két versenyre elengedte őt a Mitsubishi. Fiatal korában lett McRae navigátora, és együtt jutottak a csúcsra 1995-ben, amikor a szezon utolsó versenyén, Nagy-Britanniában megszerezték a világbajnoki címet. Az együttműködésük 1996-ban ért véget – de úgy tűnik, hogy csak ideiglenesen. Az üggyel kapcsolatban egyébként Nicky Grist is megszólalt: "Úgy éreztük, jobb azonnal dönteni, hogy Dereknek legyen ideje visszaszokni Colinhoz az elkövetkezendő két futamon, és hogy együtt készülhessenek a jövő szezonra, amelyet már a Citroennél kezdenek. Egyelőre nem gondolkodom a jövőmön, hagyok időt magamnak a gondolkodásra. A navigátorkodás még mindig kihívást jelent számomra, és ez a döntés nem jelenti azt, hogy visszavonulok az aktív sporttól.”
Legfrissebb hírek

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben

Kézilabda
16 perce

Szalontay az országos csúcsa után az első fordulóban búcsúzott sprintben a pályakerékpáros Eb-n

Kerékpár
55 perce

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
1 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
1 órája

Geri Ádám elárulta, mi a Kassa célja a tavaszi szezonban

Minden más foci
1 órája

Nem fogott kezet Bondár Annával ukrán ellenfele a kolozsvári WTA-tornán – videó

Tenisz
2 órája

Kézilabda: újra megrendezik itthon a nők és a férfiak Szuperkupa-mérkőzését

Kézilabda
2 órája

Borsos Benedek nyerte a ruandai ultrakerékpáros versenyt

Kerékpár
2 órája
Ezek is érdekelhetik