Bútor nemzetközi viadalon

T. A.T. A.
2002.10.17. 20:28
Címkék
Az F2-es bajnoki címet már a két futammal a hazai sorozat vége előtt megszerző Bútor Róbert a pécsi örömautózás után külföldön teszi próbára gyorsaságát. A hét végén tartandó francia bajnoki futamot kizárólag murvás pályákon bonyolítják le és külön érdekesség, hogy a versenyzők nem tréningezhetnek. A rajt előtt egy órával kapják meg az itinert, egyszer konvojban végiggurulhatnak a pályán és javítgathatják az útvonaltervet, ezek után pedig már az "éles bevetés” következik.Hatalmas kihívást jelent tehát ez mind a pilóták, mind pedig a navigátorok számára. Némi meglepetésre Bútor ezúttal korábbi mitfahrerével, az utóbbi években már Szabó Gergőnek "diktáló” Táborszki Attilával áll rajthoz a megméretésen. Az ok: Tóth Vilmos korábban elveszítette az útlevelét, amellyel visszaéléseket követtek el az EU-ban, így nem lépheti át az államhatárt.De visszatérve a Terre de Cardabelles-ralihoz, a mezőnyről azt kell tudni, hogy több mint ötven darab kétkerékhajtású autó szerepel a nevezési listán, konkurenciában tehát nem lesz hiány. Ott lesz a rajtnál többek között a tavalyi bajnok Cédric Robert egy 206-os Peugeot-val, a svéd Daniel Karlsson egy Ford Pumával, valamint a francia Gilbert Magaud a legújabb Szuper 1600-as Clióval. A Kit-carról Bútor is Szuper 1600-as Citroen Saxóra vált, amellyel mindössze néhány kilométert tett meg eddig, azt sem versenykörülmények között, de azért bízik a sikerben. Meg abban, hogy a pénteki rajt előtt tartott teszten sikerült megfelelően megismernie a kocsiját. "Nagyon nagy kihívást jelent számomra ez a viadal, boldog vagyok, hogy a támogatók megteremtették az indulásom hátterét – mondta Bútor. – Bízom benne, hogy meg tudom hálálni a bizalmukat. Jó lenne az első ötben végezni, de tudom, hogy remek pilóták és ütőképes autók ellen kell majd küzdenem. Az ideiglenes navigátorcsere nem lehet gond, hiszen Attila és Vili hasonlóan navigál. Érdekes lesz alkalmazkodni az extrém viszonyokhoz, ahhoz, hogy nem lehet tréningezni. Mi itthon sem sokat szoktunk menni a pályákon, de azért három-négy pályabejárás kell a magabiztossághoz. Ez így kockázatosabb és könnyebb hibázni, de mi nem fogunk kockáztatni, hátha a végén ez a taktika lesz a nyerő.”
Legfrissebb hírek

Klasszis kenusokkal a soraiban utazik a magyar csapat a sárkányhajó-vb-re

Kajak-kenu
4 perce

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
7 perce

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
32 perce

Röplabda: a férfiak és a nők is veszítettek

Utánpótlássport
55 perce

Rayan a 95. percben mentette meg Brazíliát a vereségtől Ausztrália ellen

Minden más foci
56 perce

Sinner Pekingben sem indul, tovább húzódik a sérülése

Tenisz
57 perce

Nemzetek Ligája: Havertz és Musiala számára is véget ért az első szakasz

Német labdarúgás
1 órája

Mocsári Bence néhány másodpercre volt a vb-dobogótól

Egyéb egyéni
1 órája