Hétfőn eldől Trap sorsa

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
2002.11.01. 21:01
Címkék
Hétfőn valószínűleg eldől Giovanni Trapattoni sorsa. Franco Carraro, az olasz szövetség elnöke november 4-én találkozik a szövetségi kapitánynyal, hogy tárgyaljon vele a csapat gyenge eredményeiről, illetve a mester álláspontjáról. (Amely persze közismert: Trap önként semmiképpen sem mond le.) A kiszivárgott hírek szerint könnyen elképzelhető, hogy Carraro a squadra azzurrával három Eb-selejtezőn mindössze négy pontot szerző Trapattoni szerződésének felbontása mellett dönt, és ebben az esetben a Baresi, Gentile, Tardelli, Vialli, Zaccheroni, Zoff hatosból kerülhet ki az új kapitány. Az elnök szívesen látná ezen a poszton Fabio Capellót vagy Marcello Lippit is, de őket hosszú szerződés köti a Romához, illetve a Juventushoz.
Közben Roberto Baggio újabb támadást intézett Trap ellen. "Copfocskának” csütörtökön jelent meg második könyve (Egy ajtó az égben címmel), amelyben a következőket írja a vb előtti helyzetről: "Azt mondta, hogy azért nem hív meg a keretbe, mert szerinte nem épültem föl a sérülésemből, és mert nem vagyok jó formában. Hiába mondtam neki, hogy jól érzem magam, és hogy az utolsó bajnoki fordulókban százharmincöt perc alatt három gólt szereztem. Állítólag a többiek nem láttak volna szívesen, de akkor álljon elő a nevekkel – ha igaz ez az állítás. Sajnos Trapattoni túlságosan keményfejű, aki nem hajlandó megváltoztatni a véleményét.”Néhány nappal a Juventus után a Milan is nyilvánosságra hozta 2001–2002-es mérlegét. A 6.1 millió eurós nyereséget produkáló torinói csapattal ellentétben a piros-feketék 33.2 milliós veszteséget halmoztak fel, igaz, ez csökkenést jelent az előző évad 35.6 milliójához képest. A klub bevételei egyébként 5 %-kal csökkentek, míg kiadásai 10 %-kal nőttek, ráadásul Nesta és Rivaldo magas fizetése miatt valószínűleg a jelenlegi idényben sem sokat javul majd a helyzet. Adriano Galliani ügyvezető alelnök szerint nem kizárt, hogy a veszteségek hamarosan elérik a törzstőke egyharmadát, ebben az esetben pedig a tulajdonosoknak alaptőkét kell emelni.Szintén Galliani feladata volt cáfolni az olasz sajtóban megjelent átigazolási hírt, amely szerint a Milan és az Inter arra készül, hogy januárban kicserélje Serginhót és Cannavarót. A kicsit vadnak tűnő elképzelés több olasz lapban is napvilágot látott, arra építve, hogy az Internek nagy szüksége van egy bal oldali középpályásra (Coco inkább balhátvéd, Guly még hosszú ideig harcképtelen lesz, Morfeo, Recoba és Dalmat pedig nem nagyon vált be ezen a poszton), míg a Milan védelmének nem ártana az újabb erősítés. A hír egyelőre kacsának tűnik, de mint tudjuk, Milánóban sem zörög a haraszt, és a két klub mostanában gyakran cserél játékost egymással.Az olasz szövetség pénteken úgy döntött, hogy a Molise tartományt sújtó földrengéssorozat áldozataira emlékezve a hétvége összes hivatalos mérkőzésén, azaz az A-, a B-, a C1-, a C2 és a D-ligában, valamint az amatőrök mérkőzésein és a korosztályos találkozókon is egyperces gyászszünettel kezdődnek az összecsapások.A Serie A 8. fordulójának szombati mérkőzései: Udinese–Bologna (18.00) és Torino–Brescia (20.30).
Legfrissebb hírek

Vb 2026, a legjobb 16 közé jutásért: Portugália–Horvátország

Foci vb 2026
7 perce

Megdőlt Zenga abszolút vb-csúcsa, Oyarzabal eredményessége a párját ritkítja a spanyoloknál

Foci vb 2026
11 perce

„A nagy csapatok akkor lépnek elő, amikor a legjobban kell” – Luis de la Fuente a spanyolok háromgólos győzelme után

Foci vb 2026
46 perce

Pénteki sportműsor: nincs megállás a foci-vb-n, Fucsovicsra újabb kiemelt vár Wimbledonban

Minden más foci
47 perce

Damián Pedrosa: Az argentinok a jelenlegi formájukban megnyerhetik a vb-t; A spanyolok gond nélkül jutottak be a nyolcaddöntőbe

E-újság
50 perce

Egymás ellen játszik Cristiano Ronaldo és Modric – íme, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
58 perce

Párduc, oroszlán, gorilla nélkül – Deák Zsigmond jegyzete

Foci vb 2026
59 perce

Embernek paraguayi fiai – Farkas Norbert publicisztikája

Foci vb 2026
59 perce
Ezek is érdekelhetik