Vierit nem kell eltiltani

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
2002.11.05. 22:33
Címkék
végre "kiegyenesedik a táblázat, ugyanis Olaszországban megrendezik az augusztus végéről elhalasztott 1. fordulót, amelyet annak idején a kiscsapatok sztrájkja miatt nem lehetett megrendezni.
A listavezető Inter az Empoli vendége lesz – Christian Vieri nélkül. A kék-fekete klubnál ugyanis úgy döntöttek, hogy a válogatott csatárnak pihennie kell egy fordulót, mert a sorozatterhelés miatt nagyon fáradt. A döntés azért is tűnik rendkívül bölcsnek, mert Vieri körül kisebb botrány tört ki a hét elején: a Como elleni vasárnapi bajnokin (szándékosan?) rátaposott a földön fekvő Brevi lábára, ezért a közvélemény és a sajtó egy része azt követelte, hogy a mostanában egyre sűrűbben alkalmazott "televíziós bizonyíték” alapján tiltsák őt el. "Vieri számunkra rendkívül fontos, de úgy érzem, ráfér egy nap pihenés, hogy aztán az Ajax elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen minél pihentebb, frissebb legyen” – indokolta meg a döntését Cúper mester, aki ugyanakkor gyorsan hozzátette: ez a döntés nem azt jelenti, hogy lebecsülnék az Empolit. (Pedig éppen tehetnék: a kékek idegenben ugyan remekelnek, ám négy hazai meccsükön mindössze egy pontot szereztek.)Az Inter egyébként várhatóan a Crespo, Recoba kettőssel kezd a Stadio Castellaniban, bár az is elképzelhető, hogy az első perctől pályára léphet Domenico Morfeo, aki Comóban kiválóan futballozott.Az üldözők közül a Milan az Udinesét fogadja, míg a Juventus a Piacenzával mérkőzik meg. Érdekes, hogy a "zebrák” is a "B-csapatukkal” mennek csatába, ugyanis Tacchinardi, Davids és Salas a 18-as keretben sem kapott helyet, míg Nedved és Di Vaio várhatóan a kispadról rajtol. A Juve csatársorát Del Piero és Zalayeta alkotja majd.A két római csapattal kapcsolatban is érkeztek érdekes hírek. A táblázat 4. helyén álló Lazio szerződést kötött Szaid el-Kadhafival, a Líbiai Labdarúgó-szövetség elnökével, Moamer el-Kadhafi líbiai vezető fiával, amelynek értelmében a kékek egy évben egyszer Tripoliban játszanak majd egy barátságos mérkőzést, és vendégül látnak fiatal líbiai tehetségeket.A Romának egy olasz tehetséggel vannak gondjai, bár Fabio Capello az egyhetes "haragszomrád” után végre megbocsátott Antonio Cassanónak, aki kihagyta a szombati edzést, miután megsértődött a mesterre. "A csapat elfogadta Antonio bocsánatkérését” – zárta le az ügyet Capello, a Roma mestere.Végül pedig egy (ál)hír a Chievóról: kedd délelőtti értesülések szerint Luca Campedelli elnök arra készül, hogy 20 millió euróért eladja a veronai kiscsapatot, ám a tulajdonos délután cáfolta az információt, arra hivatkozva, hogy félremagyarázták egy kijelentését.Tv: a Sport1 szerda este 20.15-kor élőben közvetíti az Empoli–Inter bajnokit
Legfrissebb hírek

Vb 2026, a legjobb 16 közé jutásért: Portugália–Horvátország

Foci vb 2026
9 perce

Megdőlt Zenga abszolút vb-csúcsa, Oyarzabal eredményessége a párját ritkítja a spanyoloknál

Foci vb 2026
13 perce

„A nagy csapatok akkor lépnek elő, amikor a legjobban kell” – Luis de la Fuente a spanyolok háromgólos győzelme után

Foci vb 2026
48 perce

Pénteki sportműsor: nincs megállás a foci-vb-n, Fucsovicsra újabb kiemelt vár Wimbledonban

Minden más foci
49 perce

Damián Pedrosa: Az argentinok a jelenlegi formájukban megnyerhetik a vb-t; A spanyolok gond nélkül jutottak be a nyolcaddöntőbe

E-újság
52 perce

Egymás ellen játszik Cristiano Ronaldo és Modric – íme, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
1 órája

Párduc, oroszlán, gorilla nélkül – Deák Zsigmond jegyzete

Foci vb 2026
1 órája

Embernek paraguayi fiai – Farkas Norbert publicisztikája

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik