Farkas: két év, felfüggesztve

2002.11.11. 22:24
Címkék
Első fokon két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Farkas Pétert, a barcelonai olimpia 82 kilós kötöttfogású bajnokát a Pesti Központi Kerületi Bíróság. A világ- és Európa-bajnok birkózót hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés miatt találta bűnösnek a bíróság, az ítélet nem jogerős. Farkas 2001 márciusában a Baross utcában szabálytalanul parkolt, majd az emiatt intézkedő rendőrrel összetűzésbe került, miután megpróbálta megakadályozni gépkocsijának elszállítását. Kocsis Ferenc egykori tanítványa beült autójába és megpróbált elhajtani a helyszínről. A rendőr azonban az autó útjába állt, az egykori olimpikon csak őt elütve tudott volna távozni a helyszínről. A sportoló mégis megindult a kocsival, és veszélyesen közel került a közeghez. Farkas Péter mindvégig tagadta bűnösségét. Az utolsó szó jogán is csak annyit ismert el, hogy szabálytalanul parkolt. A bíróság az ítélet indoklásában hangsúlyozta: Farkas Péter indulatosan, agresszíven viselkedett a rendőri intézkedéskor. A bíró rámutatott: bár az ügyész vádbeszédében enyhítő körülményként hozta fel Farkas kiemelkedő sportolói múltját, azt a bíróság nem vette figyelembe, az egykori birkózó ugyanis már a harmadik esetben került bíróság elé, és bár az olimpiai teljesítmény felbecsülhetetlen érdem, erre nem lehet mindig hivatkozni. Az ügyészség képviselője tudomásul vette az elsőfokú ítéletet, a védő fellebbezést jelentett be – elsősorban védence felmentése, másodsorban az ítélet enyhítése érdekében – jelentette az MTI.
Legfrissebb hírek

Kovács Mátyásnak kassai kitérőre volt szüksége, hogy kitörjön

Légiósok
20 perce

Atlétika: Bátori Lilianna magasugrásban ezüstérmes az U20-as vb-n

Utánpótlássport
7 órája

Hétfői sportműsor: kezdődik az atlétikai Eb és a medencés úszás a vizes Eb-n

Minden más foci
7 órája

Dzsudzsák első fejes gólja; Kós Hubert minden számban éremért úszik az Eb-n

E-újság
8 órája

Kártyák a pakliban – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Egymásra hangolva – Jakus Barnabás jegyzete

Úszás
8 órája

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
8 órája

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
9 órája