Sportpolitika: A sportcsarnokra várva

2002.11.13. 20:54
Címkék
Az Olimpiai Csarnokban az olimpiai szereplésért edzenének, ehelyett dohos, piszkos, sötét pincékbe szorulnak. Egyébként is nehéz helyzetben vannak, régóta küszködnek anyagi gondokkal, amin talán egy esetleges ötkarikás részvétel segíthetne. Már amennyiben legalább a minimális feltételekben nem akadályoznák őket…A hideg beálltával fogták magukat és a jól bevált Olimpiai Csarnokba mentek, ahol azonban felfordulás fogadta őket. Hogy mi történt? Az új Budapest Aréna atlétikai pályáját összeszerelő cégnek már október utolsó napjaiban át kellett volna adnia a terepet a sportolóknak, az íjászoknak és az atlétáknak (ők a hírek szerint perre mennek), ám mindez nem történt meg. Az alvállalkozónak ráadásul esze ágában sincs elhagyni a létesítményt. "Ez hihetetlen! Megértjük az atlétákat, rengeteg pénzbe kerül nekik, hogy máshol kell helyet találniuk. Nekünk erre sincs lehetőségünk, éppen ezért mi is rendkívül szomorúak, mérgesek vagyunk, hogy nem tehetjük a dolgunkat. Sok-sok versenyzőnk készülne a versenyére, olimpiai kvalifikációra, de nem teheti, mert nincs hol. Ott, ahol sportolni kellene, bemenni sem lehet, ami döbbenetes. Fogy a türelem, ez így nem mehet tovább!”–szomorkodott Balsay József, a Magyar Íjászszövetség főtitkára, aki kollégájával, az atléták ügyes-bajos dolgait intéző Mérei Lászlóval, no és persze tucatnyi versenyzővel várja, hogy birtokukba vehessék a csarnokot. Ezt nyilván a munkálatokkal még nem végző cég vezetője, az olimpiai bajnok Németh Miklós is megérti…
Legfrissebb hírek

Heti program: vizes Eb, atlétikai Eb, El-selejtező, La Liga

Egyéb egyéni
29 perce

Már az AEK csapatkapitányához hasonlítják Vitálist a görög lapok

Légiósok
45 perce

Heti légiósprogram: bajnoki rajt Sallaiéknál és Gulácsiéknál, székely rangadó Csíkszeredában

Légiósok
51 perce

Panamai szélsővel erősített a ZTE – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

A korábbi ferencvárosi középpályás új csapatot talált magának – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Gyász: elhunyt az NBA-edzőlegenda, Don Nelson

Amerikai sportok
1 órája

Czékus Ádám duplázott; Bolla Bendegúz góllal és gólpasszal segítette csapatát – légióskörkép videókkal

Légiósok
1 órája

Xavier Pascual: Már az idény első felében is csúcsformában kell lennünk

Kézilabda
1 órája