Juventus adidas top 18: a teremben kétszázan csatáznak az autóért

2002.11.25. 20:38
Címkék
Mind a 200 csapat pályára lépett, vagyis immár teljes gőzzel halad a Juventus adidas TOP 18 elnevezésű kispályás teremlabdarúgó-torna. Mint arról lapunkban már beszámoltunk, a legnagyobb magyarországi szabadidős sportesemény mérkőzéseit ettől az évtől már nemcsak Budapesten, hanem a fővároson kívül négy vidéki városban rendezik meg.Nem először jelentkezett ennyi csapat erre a versenyre, de azért érdemes megemlíteni: 200 gárda nevezett be. Szóval, a futballimádók száma nem csökken (sőt!), és nem csoda, ha a támogatók a küzdelemsorozat mögé állnak, komoly reklámlehetőséget gyanítva benne. Mint ismert, végső győztes egy Daewoo Kalos típusú személygépkocsival gazdagodik, és az adidas rengeteg sportfelszerelést oszt szét a legjobbak között. Elmondható: ebben az esztendőben is rengetegen megmozdultak a szervezők felhívását látva, és lassan már ott tartunk, hogy nemcsak győzni, hanem egyáltalán elindulni is rangot jelent – a hagyományok miatt.A lebonyolításról annyit feltétlenül tudni kell, hogy a 32-es főtáblára Budapestről húsz, Nyíregyházáról négy, Szegedről és Szombathelyről három-három, Kaposvárról két együttes jut majd be. A szabolcsi megyeszékhelyen jelentkeztek a legtöbben a vidéki városok közül, ezért úgy igazságos, ha ott eggyel több gárda léphet majd tovább. Miután a részvevők száma helyszínenként változó, a menetrend sem egységes, így fordulhatott elő, hogy Vas megyében már eldőlt, kik léptek tovább. A Kalos potenciális tulajdonosai közé a Casino Dóm, az Auto Genis és a Főiskola Szombathely csapata került.
Legfrissebb hírek

Takács Boglárka a legjobb idővel elődöntős 200-on

Atlétika
5 perce

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
6 perce

„Tudom, hol a helyem” – a 18 éves Lukácsi Gábor is a kosárlabda-válogatottal készül

Kosárlabda
13 perce

Ronaldinho is beszáll?! A fennmaradásért harcol a francia kosárbajnok

Kosárlabda
19 perce

Honfitársa pótolja Cucurellát a Chelsea-nél; az Inter ajánlatott tett a Tottenhamnek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
32 perce

Madridból erősített világbajnok védővel a Roma – hivatalos

Olasz labdarúgás
47 perce

Máris kupagyőztes lehet Varga Barnabás és Vitális Milán

Légiósok
1 órája

Strandröplabda Eb: „Arra törekedtek, hogy minimális erőbefektetéssel jussanak túl rajtunk – nem jött össze”

Röplabda
1 órája