Újra a válogatottba készül

2002.11.25. 20:38
Címkék
Nem éppen szerelmetes hangulatban vált el egymástól Sowunmi Thomas és a Dunaferr. A nyolcszoros válogatott csatár, mint ismeretes, megunta a várakozást, a pénz utáni sóvárgást, és feljelentette klubját, mindezt azért tette, mert az egyesület nem fizette ki járandóságát. Ezt a Dunaferr hivatalosan is elismerte, így Sowunmi szabadon igazolhatóvá vált. Erről már beszámoltunk, és megemlítettük, hogy a válogatott támadó iránt érdeklődik a Zalaegerszeg és a Ferencváros is. A hétfő valamelyest tisztázta az esélyeket: Sowunmi ugyanis tárgyalt a Ferencváros vezetőivel. A megbeszélésen ott volt a játékos menedzsere, Balla György, valamint Szeiler József ügyvezető igazgató és Garami József szakmai igazgató is. Információink szerint Garami József szívesen látná csapatában a Dunaújvárostól elköszönt futballistát, és nemcsak a csatárposzton, hanem a középpálya jobb oldalán is számítana rá. Sowunmi Thomas ezzel kapcsolatban egyelőre szűkszavúan fogalmazott: "Valóban túl vagyunk egy tárgyaláson. Számomra megtiszteltetés a Ferencváros érdeklődése. Szeretnék újra válogatott lenni, és talán a Fradiból ez sikerülhetne is. A mostani csak előzetes egyeztetés volt, hiszen még meghallgatom a zalaegerszegiek ajánlatát is.”Amíg a múlt héten (és korábban…) a ZTE ajánlata tűnt vonzóbbnak Sowunmi számára, addig erre a hétre mindez változhatott, így nem elképzelhetetlen, hogy a Ferencvároshoz szerződik. Ami azt is jelentheti: ha Garami József is úgy akarja, akkor a 24 éves labdarúgó akár a vasárnapi, MTK elleni örökrangadón bemutatkozhat.
Legfrissebb hírek

Takács Boglárka a legjobb idővel elődöntős 200-on

Atlétika
5 perce

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
6 perce

„Tudom, hol a helyem” – a 18 éves Lukácsi Gábor is a kosárlabda-válogatottal készül

Kosárlabda
13 perce

Ronaldinho is beszáll?! A fennmaradásért harcol a francia kosárbajnok

Kosárlabda
18 perce

Honfitársa pótolja Cucurellát a Chelsea-nél; az Inter ajánlatott tett a Tottenhamnek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
32 perce

Madridból erősített világbajnok védővel a Roma – hivatalos

Olasz labdarúgás
47 perce

Máris kupagyőztes lehet Varga Barnabás és Vitális Milán

Légiósok
1 órája

Strandröplabda Eb: „Arra törekedtek, hogy minimális erőbefektetéssel jussanak túl rajtunk – nem jött össze”

Röplabda
1 órája