A NOB pénteken szavaz

2002.11.27. 21:20
Címkék
Vincente Fox mexikói államelnök helyi idő szerint szerdán késő este  lapzártánk után  ünnepélyes keretek között megnyitotta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) nagyon várt 114. teljes ülését. Az érdeklődés elsősorban a programbizottság ismert javaslatának tárgyalását kíséri, amelynek végén a küldöttek döntenek a játékok programjának esetleges módosításáról, az öttusa, a baseball és a softball sorsáról."Óriási erők vonultak fel a baseball és a softball védelmében.
A Koreai Köztársaságból csaknem a teljes szöuli szervezőbizottság, Japánból kormányküldöttség érkezett, az Egyesült Államokból is számosan lobbiznak a kontinensen oly népszerű baseball mellett” – újságolta Schmitt Pál, a MOB elnöke a mexikóvárosi Camino Real Szállóból, a végrehajtó bizottság hét eleji háromnapos ülésének tapasztalatairól. A szavazásra november 29-én, pénteken délután kerül sor. A sportágakra ábécésorrendben voksolnak, az eredményt azonban csak a három szavazás lezárása után hozzák nyilvánosságra. A döntéshez egyszerű többség, 50 százalék plusz egy szavazat szükséges. A jelenlegi 125 NOB-tag közül – amint ezt Schmitt Pál, a NOB protokollfőnöke megjegyezte – csak négy-öt tag jelezte várható távolmaradását."Klaus Schormann, a Nemzetközi Öttusaszövetség elnöke rendkívül sokoldalú tájékoztató anyagot állított össze, körülutazta a földet, majdnem száz NOB-tagot személyesen keresett fel, s a döntő többség az öttusa támogatásáról biztosította. Reméljük, így vélekednek majd a szavazás során is – mondta a magyar sportdiplomata a hazai közvéleményt leginkább érdeklő sportágról. – Az itt folytatott beszélgetések során is meggyőződtem arról, hogy az öttusát a NOB-tagok többsége elsősorban a hagyományok miatt tiszteli, becsüli. Mi több, ezt a nagyszerű, embert próbáló sportot Coubertin báró hagyatékának tekintik. Ôszintén remélem, hogy legalább Pekingre marad a sydneyi műsor, azaz az öttusa 2008-ban is ott lehet az olimpiai játékokon.”A végrehajtó bizottság további fontos döntést hozott a NOB adminisztrációjának szervezeti felépítéséről, az olimpiai játékok ügyvezető igazgatója, valamint az informatikai igazgató munkakörének létrehozásáról. Az ügyvezető igazgató felel az olimpiai játékok sikeres végrehajtásáért, a NOB eddiginél nagyobb közreműködéséért és ellenőrző tevékenységéért, Jacques Rogge elnök személyes befolyásának érvényesüléséért. Az informatikai menedzsment a NOB-adminisztráció és az Olimpiai Múzeumban működő kutatóközpont munkáját lesz hivatott egyeztetni, ami a költségek csökkenését jelentheti. A két fontos poszt betöltésére még senkit sem jelöltek.
Legfrissebb hírek

Formula–1: Marcin Budkowski a Cadillac új csapatfőnöke

F1
2 perce

Molnár Attila negyedik 400 méteren az atlétikai Eb-n

Atlétika
4 perce

55 év után újra magyar Eb-döntős 200 méteren!

Atlétika
23 perce

Varga Barnabás tizenegyest rontott a párbajban, nem az AEK nyerte meg a görög Szuperkupát

Légiósok
31 perce

Xavi lett a holland szövetségi kapitány – hivatalos

Minden más foci
32 perce

Sjöström sporttörténelmi aranya; világcsúcs női 50 méter háton

Úszás
1 órája

Európai Szuperkupa: Kvarachelia góljára 17 éves csatár válaszolt, PSG–Aston Villa 1–1

Bajnokok Ligája
1 órája

Román Kupa: Bobál gólja is kellett a Slobozia fordításához

Légiósok
1 órája