Fernando Redondo a Milan keretében

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
2002.11.30. 22:45
Címkék
Péntekről szombatra virradó éjjel brutális támadás érte Francesco Baldinit, a másodosztályú Napoli csapatkapitányát. A futballista a Palermo elleni (0–0-val véget ért) bajnoki után hazafelé tartott, amikor egy hattagú banda üldözőbe vette, az autója ablakait betörve megállásra kényszerítette, majd alaposan helybenhagyta. A fej- és vállsérülést szenvedett játékosnak a szeméből is ki kellett operálni néhány üvegszilánkot, ám szombaton már képes volt nyilatkozni a sajtónak: "A stadionban kifütyülhetnek, azt csinálnak, amit akarnak, de az ilyen aljas támadásokat képtelen vagyok elviselni.”Szombaton természetesen az egész olasz sportközvélemény Baldini mellé állt, elítélve a gaztettet, míg Naldi, a nápolyi klub tulajdonosa szerint az ilyen bűnözőknek az a szándékuk, hogy a városból eltűnjön a futball.Szerencsére van ennél sokkal jobb hírünk is Olaszhonból: Carlo Ancelotti, az éllovas Milan edzője benevezte az Empoli elleni vasárnapi bajnokira készülő 22-es keretébe Fernando Redondót, a klub csaknem két és fél éve sérült argentin középpályását. Ez persze nem jelenti azt, hogy Redondo játszani fog, sőt, talán még a kispadra sem ülhet le, a Realtól igazolt játékos mégis meghatottan nyilatkozott: "Számomra már ez is óriási előrelépés, és rendkívül hálás vagyok a klubnak, amiért ilyen sokat várt rám.”A Milan empoli fellépésénél lesz izgalmasabbnak ígérkező találkozó vasárnap a Serie A 12. fordulójában közül elsősorban az esti Roma–Juventus rangadó. A mérkőzést egészen elképesztő biztonsági intézkedések kísérik, a Juventust a rendőrség két napra elzárta a külvilágtól, mert a torinói csapat illetékesei attól tartanak, hogy atrocitások érhetik a gárdát a fővárosban. (Utóbb kiderült: a Juve azt is kérte a szövetségtől, hogy este helyett délután játszszanak, de az időpont nem változott.)Végül pedig egy érdekes hír: a másodosztályú Livorno leigazolta a munkanélküli Marco Negrit. A 32 éves, hallgatagságáról híres csatár az 1997–98-as idényben skót gólkirály volt a Celtic mezében, de az elmúlt években egyre nehezebben talált magának csapatot.A Serie A 12. fordulójának nyitómérkőzésén:
Reggina-Chievo 1-1 (1-0) G.: Nakamura (22. perc, 11-esből), illetve Legrottaglie (49.)
A Como–Udinese meccset a stadion alkalmatlansága miatt elhalasztották.

B-liga
14. forduló (13. játéknap), előrehozott mérkőzés:
Napoli–Palermo 0–0.
A forduló többi találkozóját vasárnap, illetve hétfőn játsszák.

Tv: a Sport1 vasárnap 20.15-től élőben közvetíti a Roma–Juventus rangadót
Legfrissebb hírek

Perisic góljával szerzett vezetést Horvátország, Cristiano Ronaldo büntetőjével egyenlített Portugália – videó

Foci vb 2026
8 perce

Az első félidőben nincs gól a Portugália–Horvátország rangadón

Foci vb 2026
49 perce

Bármi van, Cristiano Ronaldo a vb után visszavonul a válogatottól

Foci vb 2026
1 órája

Portugália vagy Horvátország? Már megy a tizenhatoddöntő legjobban várt meccse

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026, a legjobb 16 közé jutásért: Portugália–Horvátország 1–1

Foci vb 2026
2 órája

Megdőlt Zenga abszolút vb-csúcsa, Oyarzabal eredményessége a párját ritkítja a spanyoloknál

Foci vb 2026
2 órája

„A nagy csapatok akkor lépnek elő, amikor a legjobban kell” – Luis de la Fuente a spanyolok háromgólos győzelme után

Foci vb 2026
2 órája

Pénteki sportműsor: nincs megállás a foci-vb-n, Fucsovicsra újabb kiemelt vár Wimbledonban

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik