Kövesfalvi István az utolsó leletekre vár

A. T. P.A. T. P.
Vágólapra másolva!
2002.12.23. 20:29
Címkék
Már csak annyi hiányzik, hogy a beteg kartonjára rákerüljön a pecsét: gyógyult.Ennyi hiányzik az önfeledt boldogsághoz, ahhoz, hogy Kövesfalvi István végre teljesen megnyugodhasson. Mert az örökké mosolygó, bohém kapus az utóbbi hetekben aggódott, talán félt is egy kicsit. És féltették őt a szerettei, barátai. A REAC jelenlegi, a Vasas korábbi játékosa 34 évesen nagy bajba került – daganatot találtak a szervezetében, és az orvosok kíméletlenül közölték vele: "Uram, ez bizony prosztatarák.” Hasonló problémája volt korábban az akkor még a Ferencváros kapusaként ténykedő Szeiler Józsefnek – ő, szerencsére, meggyógyult. Tán egykori kapustársa sorsa is hitet adott a Kavics becenévre hallgató sportembernek, mert bár azok, akik ismerik, tudják, nyugtalan volt a december (péntek) 13-ai beavatkozás miatt, mégis ő bíztatta az érte aggódókat, mondván: "Higygyetek bennem, felépülök, semmi bajom nem lesz, sőt, védeni fogok!” A körülötte élők pedig bíztak benne, hiszen eddig senkit nem hagyott cserben, ráadásul most még valaki miatt fontos a felépülése: otthon várja a kisfia, aki még egyéves sincsen. Kövesfalvi István hétfőn ott volt a REAC bankettjén, és már alig várja a karácsonyt. No, meg december 27-ét, amikor az utolsó leleteket is megkapja –akkor derül ki, valóban és végérvényesen rákerülhet-e a beteg kartonjára a pecsét: gyógyult.Újabb kispesti edzőjelölt

A Slobodna Dalmacija, az egyik legolvasottabb horvátországi lap információi szerint a Hajduk Split korábbi legendás játékosa, Ivan Buljan (aki a Hamburger SV és a jugoszláv válogatott oszlopos tagja volt a hetvenes években) felkérést kapott a Kispest-Honvédtól: legyen ő a kiesés ellen küzdő magyar csapat szakvezetője. Buljan utoljára a Primorje Ajdovscsina csapatában dolgozott, és a szlovén csapatot a bajnoki címért zajló küzdelmig vezette. A szakember még nem mondott igent a kispestieknek – majd az ünnepek után nyilatkozik. Az edző iráni és kínai ajánlatokat is kapott, de Ivan Buljan közel áll ahhoz, hogy átvegye a Kispest irányítását. A horvát edző havi 1500 euróért (azaz háromszázötvenezer forintnyi) fizetésért vállalná a munkát Budapesten.
Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
8 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
8 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
8 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
9 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
9 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
9 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
10 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
10 órája
Ezek is érdekelhetik