Egy paraguayi került a csúcsra

G. P.G. P.
2003.01.01. 20:45
Címkék
Az új év beköszöntével végre a kényelmes latin-amerikaiak is megválasztották a maguk legjobbjait. A hagyományosan az uruguayi El País nevű orgánum által szervezett szavazáson  melyen 53 ország szaklapja vett részt  érdekes eredmény született: a paraguayi José Cardozo bizonyult 2002 legkiválóbb labdarúgójának.
A nyári világbajnokságot is megjárt, 33. életévében lévő csatár azzal érdemelte ki az elismerést, hogy mexikói klubjában, a Tolucában ötven gólt szerzett ebben az esztendőben. Cardozo egyébként már mexikói gólkirály volt 1998-ban és 1999-ben is, amikor még a Cruz Azulban futballozott. A voksolás alapján a térség legjobb edzője természetesen Luiz Felipe Scolari, aki a brazil válogatottat világbajnoki aranyig vezette.A lap az Európában futballozókra, valamint az itt dolgozó trénerekre vonatkozóan is összesítette a voksokat. Szegény Roberto Carlos még ezt a "vigaszdíjat” sem kapta meg azok után, hogy az Aranylabdáról – sokak szerint nagy balszerencsével – lemaradt: földijei klubtársát, a francia Zinedine Zidane-t (Real Madrid) látták a legjobbnak, míg a második helyre meglepetésre egy másik európai, a Bayern München kapusa, Oliver Kahn futott be. Az edzőknél szintén egy gall, Arséne Wenger (Arsenal) vitte el a pálmát. A játékosok listáján az élcsoportban található még Thierry Henry (Arsenal), Ronaldo és Raúl (egyaránt Real Madrid).Az újság ugyancsak összeállította az év "európai” csapatát. A névsor: Kahn – Cafú (brazil, AS Roma), Nesta (olasz, Milan), Roberto Carlos – Beckham (angol, Manchester United), Vieira (francia, Arsenal), Ballack (német, Bayern München), Zidane – Henry, Raúl, Ronaldo.
Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
4 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
7 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
7 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
7 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
7 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
7 órája