A magyar sport hazai és nemzetközi versenynaptára 2003/II.

2003.01.06. 21:12
Címkék
Hagyományainkhoz híven az idén is összeállítottuk az esztendő legjelentősebb hazai és nemzetközi sporteseményeinek versenynaptárát. Törekvéseink ellenére természetesen ezúttal sem lehet teljes az összeállítás, hiszen több olyan verseny is van, amelynek ideje és helye csak év közben válik biztossá, ráadásul az őszitavaszi rendszerű bajnokságokban az esztendő második felének a programja legfeljebb még csak körvonalakban ismert. Ennek ellenére hisszük, hogy a lehetőségekhez képest a legteljesebb versenynaptárt nyújtjuk át kedves olvasóinknak, amelynek második részében a júniustól decemberig tartó időszak eseményeinek listáját nyújtjuk át. Sportversenyekben gazdag lesz a 2003-as esztendő második fele is, azaz szinte minden hónapban és szinte mindennap lesz kinek és miért szurkolnunk. A versenynaptár mellett a labdarúgó Eb-selejtezők részletes programját és az év egyik legjelentősebb hazai sporteseményét, a budapesti divízió1-es jégkorong-világbajnokság részletes menetrendjét is közöljük.
Legfrissebb hírek

Hátsó füves futballmentő túra: újra a pályán az árvíz szülte csapat

Hátsó füves
22 perce

Jön a Milan–Ferencváros meccs! Ötven év után nyerhetne ismét magyar csapat a San Siróban

Európa-liga
35 perce

Kedden kezdődik a sportlövő-vb, amelyen már az olimpia is tét

Egyéb egyéni
39 perce

Hárman pályáznak a 2029-es női kosárlabda Eb megrendezésére

Kosárlabda
46 perce

Az olasz miniszterelnök és sztársportolók is üzentek Antonellinek

F1
1 órája

Heti légiósprogram: zárul az MLS alapszakasza

Légiósok
1 órája

„Taktikailag verhetetlenek voltunk" – a 80 éves Csank Jánost köszöntötték a váci bajnokcsapat tagjai

Labdarúgó NB I
2 órája

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
3 órája