Gellei Imre a díszvendég

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.01.10. 20:31
Címkék
Ha abból indulunk ki, hogy a jövő héten rendezendő viadal egyik résztvevője az ETO 19 éven aluli játékosokból álló csapata, míg díszvendége Gellei Imre szövetségi kapitány lesz, akár arra is következtethetnénk: az ifjúsági labdarúgótornának Győr ad majd otthont. De nem, a megmérettetésre valamivel távolabb, az Egyesült Arab Emirátusokban kerül sor.
Lôw Zsolt (jobbra) bizonyíthatja a kapitánynak, hogy az új esztendôben is számíthat rá (Fotó: Németh Ferenc)
Lôw Zsolt (jobbra) bizonyíthatja a kapitánynak, hogy az új esztendôben is számíthat rá (Fotó: Németh Ferenc)
Lôw Zsolt (jobbra) bizonyíthatja a kapitánynak, hogy az új esztendôben is számíthat rá (Fotó: Németh Ferenc)
Lôw Zsolt (jobbra) bizonyíthatja a kapitánynak, hogy az új esztendôben is számíthat rá (Fotó: Németh Ferenc)
Lôw Zsolt (jobbra) bizonyíthatja a kapitánynak, hogy az új esztendôben is számíthat rá (Fotó: Németh Ferenc)
Lôw Zsolt (jobbra) bizonyíthatja a kapitánynak, hogy az új esztendôben is számíthat rá (Fotó: Németh Ferenc)
Gellei Imre január 12-én, vasárnap repül Dubaiba, és kilenc napra rá, 21-én tér haza, költségeit pedig fedezik a jelek szerint a magyar futballt mind a mai napi tisztelő házigazdák. Hogy a szakember elfogadta a kétségkívül szívélyes invitálást, annak az is az oka, hogy a közel-keleti városban testközelből figyelheti meg, miként is edz válogatottjának egyik alapembere: a Lőw Zsoltot a soraiban tudó cottbusi alakulat tudniillik szintén Dubaiban tölti majd a következő hetet.
Essék most szó egy másik meghívóról, amely Juhos Attila címére érkezett (a bírók őszi rangsorát az 5. oldalon olvashatják). A játékvezetőt melegebb éghajlatra, a huszadik alkalommal tető alá hozott Kanári-szigeteki tornára várják, és ő persze örömmel tesz eleget a felkérésnek. Egyébként a bírón kívül is lesz magyar résztvevője az eseménynek: a Szabics Imrét és Korsós Györgyöt felvonultató osztrák Sturm Graz mellett a holland Feyenoord, a norvég Rosenborg, valamint a német Nürnberg lép pályára a hétfőn kezdődő, csütörtökön véget érő viadal keretében.
"Közhely, de akkor is igaz: nagy megtiszteltetés számomra, hogy pont engem szemeltek ki a szervezők – jegyezte meg Juhos, nem sokkal azután, hogy felbontotta a borítékot. – Olyan hirtelen jött ez az egész, alig tudtam elkéredzkedni a munkahelyemről. Végül persze elengedtek, ezt ezúton is köszönöm, miként roppant hálás vagyok a magyar játékvezetőket kiválóan menedzselő Puhl Sándornak is.”
És a végére még egy hír a Magyar Labdarúgó-szövetség háza tájáról: három elnökségi tag (nevezetesen Kovács Attila, Lázár Lajos és Fa Sándor) kérésére január 14-én összeül az MLSZ elnöksége. A minap postázott meghívókon az olvasható, hogy az ülés fő napirendi pontja a következő: "A 2002. év nyarán átigazolt szerződtetett hivatásos és amatőr labdarúgók sportszervezetek közötti megállapodás és egyéb feltételek megléte mellett átigazolhassanak és játékjogosultsággal rendelkezzenek 2003. év tavaszán”. A cél tehát az, hogy akik nyáron váltottak, most megint újabb csapathoz szerződhessenek.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
4 órája

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
4 órája

Moór Ádám evezős sprintben a legjobb nyolc között, Tamás Rebeka 100 méter gyorson hetedik Dakarban

Egyéb egyéni
4 órája

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
4 órája

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
5 órája

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
5 órája