Molina ismét a Deporban

GY. B.GY. B.
Vágólapra másolva!
2003.01.11. 20:14
Címkék
Mindössze egy nappal azután, hogy egyes spanyol lapok megszellőztették, a kapusgondokkal küszködő Deportivo kivetette a hálóját Ricardóra, a Boavista hálóőrére, a La Coruna-i egyesület honlapján megjelent egy örömteli hír: José Francisco Molina január 20-án viszszatér a csapathoz. A spanyol válogatott kapusnál tavaly októberben hererákot diagnosztizáltak az orvosok, ezért Molina kénytelen volt elhagyni csapatát és alávetni magát egy komoly kezelésnek. Akkor senki sem tudta megmondani, a kúra mennyi időt vehet igénybe, sőt egyes pesszimista hangok már arról beszéltek, hogy a futballista örökre búcsút inthet a gyepszőnyegnek. A valenciai onkológiai intézetben aztán kisebb csodát tettek az orvosok, legalábbis erre utal az a jelentés, amely szerint Molina szervezetéből teljesen eltüntették a rákos daganatot, és amely szerint a kapus ismét képes lesz megállni a helyét az élsportban.A játékos hétfőn Valenciában tartja első nyilvános sajtótájékoztatóját, majd 19-én, immár La Corunában áll a sajtó képviselői elé és jelenti be minden bizonnyal, hogy szeretné minél előbb visszaszerezni a helyét a Depor kezdőcsapatában. "Szívből örülök, hogy ez a nagyszerű ember visszatér hozzánk, és ahogyan neki, úgy a csapaton belül mindenkinek fontos, hogy újra köztünk lehet. Biztos vagyok benne, hogy az újratalálkozás feldobja majd a keret tagjait, és Molina is gyorsan visszazökken majd a régi kerékvágásba” – lelkendezett a Deport gardírozó Javier Irureta.A hét végi fordulóban vasárnap, a Málaga vendégeként fellépő Barcelonánál az a legújabb hír, hogy ezúttal a Chelsea-t erősítő Jimmy Floyd Hasselbaink áll nagyon közel ahhoz, hogy a Camp Nouba tegye át a székhelyét. Állítólag a katalán gárdát edző Louis van Gaal meggyőzte a vezetőséget, hogy a financiális gondok ellenére hozzanak anyagi áldozatot honfitársa megszerzéséért, és már csak Joan Gaspart klubelnök beleegyezése szükséges a tranzakció lebonyolításához. A londoniak részéről sincs akadálya az átigazolásnak, Claudio Ranieri edző szerint ugyanis csapata kibírja a gólvágó távozását. Ami pedig a számokat illeti: a Chelsea – figyelembe véve a katalánokkal Zenden és Petit átigazolása kapcsán kialakult jó kapcsolatukat – az eredetileg 15 millió euróra taksált vételárat hajlandó levinni 5 millióra, míg Hasselbaink 4.5 milliót szeretne évente kapni a közös európai valutából. Amiért Gaspart még nem bólintott rá az alkura, az az, hogy a holland csatár négy évre szeretne aláírni, de magas fizetése miatt az elnök szeretné, ha csak 2004 júniusáig kötne szerződést klubjával.Tv: a Sport1 vasárnap 22.45-től csúsztatva közvetíti a Málaga–Barcelona mérkőzést
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
2 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
2 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
2 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
2 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
2 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
2 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik