Budapesten a nemzetközi szövetség elnöknője

L. Á.L. Á.
Vágólapra másolva!
2003.01.13. 21:58
Címkék
Újabb kihívás előtt áll a Magyar Tornaszövetség, hiszen a tavalyi debreceni szerenkénti tornász-világbajnokság után az idén egy másik szakszövetség képviselői, a ritmikus gimnasztikázók megrendezik a maguk világbajnokságát, mégpedig Budapesten.
És nem is akármilyet!Szeptemberben a magyar fővárosban dől majd el, hogy mely országok legjobb ritmikus gimnasztikázói utazhatnak majd a 2004-es athéni nyári olimpiára, Budapest ugyanis az olimpiai kvalifikációs világbajnokságnak ad majd otthont.Éppen ezért a Nemzetközi Tornaszövetség részéről természetesen kitüntetett figyelem kíséri az előkészületeket, nem véletlen tehát, hogy Egle Abruzzini, a Nemzetközi Ritmikus Gimnasztika-szövetség elnöknője hétfőn hazánkba látogatott.– Már túl vagyunk az első tárgyaláson – mondta Gyerőné Fritsch Zsuzsa, a magyar szövetség szakmai alelnöke. – Az elnökasszony annak ellenére is rendkívül energikusnak és érdeklődőnek bizonyult, hogy egy bírói továbbképzésről a ciprusi melegből érkezett a budapesti télbe.– Az első benyomásai milyenek?– Azt hiszem, kedvező kép alakult ki, ráadásul az elnöknőnek jó tapasztalatai vannak szövetségünkkel, hiszen az 1996-os világbajnokságnak és az 1999-es Európa-bajnokságnak is szemtanúja volt, és mint megemlítette, a magyarok még sosem okoztak csalódást neki. Nem véletlen, hogy három évvel ezelőtt, már 1999-ben javasolta, hogy pályázzuk meg a világbajnokság rendezési jogát.– Hogy a helyszín, vagyis a Budapest Sportaréna még nincs teljesen kész, nem okozott problémát?– Egyáltalán nem. Amúgy kedden vagy szerdán személyesen is meggyőződhet róla, hogy milyen ütemben folynak a Budapest Aréna munkálatai, hiszen részt veszünk egy csarnokbejáráson is. Az elnöknő egyébként már negyedik olimpiai ciklusát tölti a vezetői székben, így tökéletesen tudja, kitől mit várhat el.– Tehát nagy meglepetést nem tudunk neki okozni.– Pozitív értelemben remélem, hogy nem tudunk, ugyanis hiszem, hogy ismét színvonalas világbajnokság gazdája lesz Budapest.
Legfrissebb hírek

Cseh Sándor: Nagyon igazságtalannak tartottam volna, ha nem mi nyerünk ma

Vízilabda
25 perce

Férfi röplabda Extraliga: simán nyert Miskolcon a MÁV Előre

Röplabda
31 perce

Férfi kézi Magyar Kupa: a NEKA nagy csatában nyert, és bejutott a legjobb négy közé

Kézilabda
32 perce

Ötméteresekkel legyőztük a görögöket, és bejutottunk az Eb-döntőbe!

Vízilabda
53 perce

Gyuláról indul, Veszprémben zárul a Tour de Hongrie

Kerékpár
1 órája

Molnár Attila Európa-csúccsal indította az évet

Atlétika
1 órája

Női jégkorong: az utolsó nagy erőpróba a világbajnokság előtt

Jégkorong
1 órája

Kolozsvári tenisztorna: Bondár Anna párosban is kiesett

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik