Ritmikus gimnasztika - Nem indulhatnak az Eb-n Kabajeváék

L. Á.L. Á.
2003.01.29. 22:14
Címkék
A nemzetközi Sportdöntőbíróság ítélete alapján a doppingvétségen ért Alina Kabajeva és Irina Csascsina április 8-ig nem versenyezhet. Ez azt jelenti, hogy a két világbajnok orosz versenyző nem vehet részt a Riesában április 4–6-án sorra kerülő ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságon. A 2001 októberében a madridi vb-n ötszörös aranyérmes Kabajeva, valamint az egy győzelemmel és négy második hellyel záró Csascsina két hónappal korábban, a brisbane-i Jóakarat Játékokon akadt fenn az ellenőrzésen. Mindkettőjük szervezetében furoszemidet találtak. A Nemzetközi Tornaszövetség (FIG) tavaly február 20-án egy évre eltiltotta őket, s úgy döntött, vissza kell adniuk a vb-n szerzett érmeiket. A versenyzők arra hivatkoztak, hogy a szer a tudtuk nélkül, egy megfázás elleni orvossággal került a szervezetükbe, ezért fellebbeztek a Sportdöntőbírósághoz (CAS), mely júniusban az ügyük tárgyalásának idejére felfüggesztette büntetésüket és visszaadta versenyzési jogukat, az ellenőrzés során történt hibákra hivatkozva. Kabajeva így indulhatott a tavalyi granadai Eb-n: az egyéni összetettben és csapatban is győzött. A CAS most jóváhagyta a FIG eredetileg idén január 23-ig szóló eltiltását, de ehhez hozzászámolta a felfüggesztés idejét, így a két sztár április 8-ig nem versenyezhet. Csascsina esetében ez a dátum tovább módosulhat, mivel nála a madridi vb-n elvégzett teszt is pozitív eredményt hozott. Ezzel az üggyel a jövő héten foglalkozik a CAS.
Legfrissebb hírek

Russell az élről, Antonelli a 16. helyről rajtol – Azeri Nagydíj, verseny

F1
20 perce

„Az ukrán válogatott messze nem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
39 perce

Átrok Zalán vezérszerepben tündökölne az U21-ben

Magyar válogatott
42 perce

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
44 perce

Angyal Dániel: A barátaimmal is kemény vagyok a vízben, de ugyanezt várom el tőlük is

Vízilabda
55 perce

Bondárnak az elődöntő jelentette a végállomást Szöulban

Tenisz
1 órája

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
1 órája

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
2 órája