Eb-selejtező, 9. csoport - Új név a térképen

2003.02.11. 20:52
Címkék
A várakozásokkal ellentétben a szerb-montenegrói válogatott már szerdán új nevével debütál az Eb-selejtezők 9. csoportjában, az Azerbajdzsán elleni mérkőzésen. (Eleinte úgy tűnt, a kvalifikációs sorozatban még "Jugoszlávia” név alatt folytatja a csapat.) "Mivel nem az ország, hanem a szövetség címere szerepel a mezeken, azt vélhetően nem kell kicserélni. Ami a himnuszt illeti, valószínűleg az eddigit használjuk majd” – mondta Branko Bulatovics, a szövetség főtitkára.Az Azerbajdzsán elleni meccsre Dejan Szavicsevics szövetségi kapitány 19 játékost hívott be a keretbe, amely csak hétfőn kezdett gyülekezni. Eközben az azeriak már két hete készülődnek Montenegróban, a mérkőzés podgoricai helyszínének közelében. Mivel pontosan húsz éve nem játszott itt a válogatott, a hétezer belépőt pillanatok alatt elkapkodták. Predrag Mijatovics, a Buducsnoszt neveltje tizenöt év elteltével játszhat ismét a podgoricai arénában. Szavicsevics biztos győzelemre számít, annak ellenére, hogy főleg a hazai bajnokságban szereplő játékosokra építhet.
A csoport állása
1. Wales 3 3 – – 6–1 9
2. Szerbia-Montenegró 2 1 1 – 3–1 4
3. Olaszország 3 1 1 1 4–3 4
4. Finnország 3 1 – 2 3–4 3
5. Azerbajdzsán 3 – – 3 0–7 0
A csoport állása
1. Wales 3 3 – – 6–1 9
2. Szerbia-Montenegró 2 1 1 – 3–1 4
3. Olaszország 3 1 1 1 4–3 4
4. Finnország 3 1 – 2 3–4 3
5. Azerbajdzsán 3 – – 3 0–7 0
Szerbia-Montenegró–Azerbajdzsán
Podgorica, 15.30
Legfrissebb hírek

Dárdai Pál: Én vagyok a rossz zsaru Újpesten

Minden más foci
3 perce

A Ferencváros érettebb csapat benyomását keltette, mint a Milan – véli az olasz másodedző

Európa-liga
5 perce

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
8 perce

Betlehem Dávid bronzérmes 10 kilométeren a nyílt vízi úszó-vk-n

Úszás
12 perce

Röplabda BL: veszélyes is lehet a Fino sima győzelme

Röplabda
18 perce

Nem bírt egymással a Sopron és a Mosonmagyaróvár az NB III-ban

Labdarúgó NB II
41 perce

Pápai Olivér ezüstérmes 200 méter gyorson az ifjúsági olimpián

Úszás
44 perce

Costacurta: Mintha a milánói operában lettek volna, nem pedig a San Siróban

Európa-liga
59 perce