Elefántok várták a selecaót

2003.02.11. 20:51
Címkék
Nem volt egyszerű ügy a brazil válogatott megérkezése Kínába, egyrészt az ötszörös világbajnok játékosai több hullámban verbuválódtak össze a mérkőzésnek helyet adó Kuangcsuban, másrészt a több mint egymilliárdos lélekszámú ázsiai ország szinte összes sportújságírója körberajongta a selecaót. E két ok miatt, no meg a fáradságos utazás következtében, a régi-új szövetségi kapitány, Carlos Alberto Parreira el is halasztotta a hétfőre tervezett edzést.
Az első hullámban az edzők és a csapatot kísérő vezetők, valamint két francia légiós, a "párizsi” Ronaldinho és a "lyoni” Juninho Pernambucano érkezett meg Kínába, helyi idő szerint hétfőn kora délután, és bár a fogadtatásuk elkápráztató volt, meg sem közelítette, amiben a pár órával később landolt tizenhárom csapattársuk részesült. Cafú, Adriano, Júnior, Rivaldo, Ronaldo, Emerson, Zé Roberto, Roque Júnior, Roberto Carlos, Denílson, Flávio Conceicao, Belletti és Dida államfőknek kijáró tiszteletadás közepette érkezett meg: vörös szőnyeg, népviseletben pompázó zenekar és tánccsoport, hatalmas létszámú biztonsági egység, valamint egy kölyök fehér tigris és két elefánt szerepelt a kínai "fogadóbizottságban”. A létszám egyébként kedden lett teljes, Anderson Polga, Luisao, Júlio César, Gilberto Silva, Kléberson, valamint Amoroso nem kisebb csinnadrattával történt megérkezése révén.Parreira mester eredeti elképzelése szerint hétfőn tartott volna átmozgatást a jelenlévőknek, de mivel a hotel halljába sem tudott nyugodtan lemenni a szobájából a hihetetlen létszámú újságíróbrigád jelenléte miatt, kijelentette, a legjobb, amit tehet a csapat érdekében, az az, hogy mindenkinek pihenőt rendel el. "Nagyon hosszú volt az utazás, de látom, hogy itt most csak akkor tudjuk magunkat kipihenni, ha ma nem edzünk. Két tréning helyett most csak egyet tartunk meg, nem hiszem, hogy ártanék vele a csapatnak” – nyilatkozta a szakvezető.Kína–BrazíliaKuangcsu, 12.30
Legfrissebb hírek

Dárdai Pál: Én vagyok a rossz zsaru Újpesten

Minden más foci
3 perce

A Ferencváros érettebb csapat benyomását keltette, mint a Milan – véli az olasz másodedző

Európa-liga
4 perce

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
7 perce

Betlehem Dávid bronzérmes 10 kilométeren a nyílt vízi úszó-vk-n

Úszás
12 perce

Röplabda BL: veszélyes is lehet a Fino sima győzelme

Röplabda
17 perce

Nem bírt egymással a Sopron és a Mosonmagyaróvár az NB III-ban

Labdarúgó NB II
40 perce

Pápai Olivér ezüstérmes 200 méter gyorson az ifjúsági olimpián

Úszás
43 perce

Costacurta: Mintha a milánói operában lettek volna, nem pedig a San Siróban

Európa-liga
58 perce