Fejlődik a Williams-BMW

2003.02.11. 21:08
Címkék
A Williams FW25-BMW-k megkapták vadonatúj aerodinamikai csomagjukat, így Ralf Schumacher és Juan Pablo Montoya Valenciában végre az időeredmények tekintetében is értékelhető munkát tudott végezni. Az e heti kollektív teszt első napján ugyan még nem volt ott másik élcsapat, de az üldözőboly tagjait egytől egyig maga mögé utasította a páros. A Williams mellett a Renault színeiben egy év kihagyás után viszszatérő Fernando Alonso és a Jordan-Forddal ismerkedő Ralph Firman körözött azok közül, akik várhatóan március 9-én, az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon is ott állnak majd a rajtrácson."Nagyon örülök, mert jól ment a tesztelés, és itt most végre nem az volt a lényeg, hogy a lehető legjobb köridőt teljesítsem, hanem az, hogy megismerjem az autót és a csapatot. A Formula–1-es autók sokkal gyorsabbak azoknál, amelyekkel az alsóbb kategóriákban versenyeznek, a fékezésük elképesztő, akárcsak a hosszú kanyarokban elért sebességük” – nyilatkozta Firman.Felipe Massára ugyanolyan sűrű idény vár, mint a Jordan versenyzői állásáért folytatott közdelemben őt legyőző Firmanre, hiszen a Ferrari tesztpilótájaként Luca Badoer mellett a világbajnokot kell segítenie munkájával. Ha lesz is szabadideje a brazilnak, arra igényt tart a Sauber, amely szintén tesztpilótaként számít a szolgálataira. A svájci kiscsapat a vasárnapi bemutatóján a 10. Formula–1-es szezonját is ünnepelte, ez alkalomból korábbi pilótái közül Kimi Räikkönen, Jean Alesi és Karl Wendlinger is tiszteletét tette. A Sauber egyik új támogatója, a csapatot lábbelivel ellátó Puma nagyon nyomul, a svájciak mellett a Minardival és a Jordannel is megállapodott már, és most a Jaguarral is aláírta a szerződését.
Legfrissebb hírek

Szoros vereség a vb-bronzérmes norvégoktól a jégkorong Nemzetek Európa-kupáján

Jégkorong
21 perce

„Nem akartam az életemet Magyarország nélkül leélni” – nekrológ Gellér Sándorról

Kosárlabda
24 perce

Amerikából jöttem: megfejthetetlen Broncos – SB-esélyes vagy szerencsés középcsapat?

Amerikai sportok
58 perce

A Ferencváros az Európa-liga-forduló csapata a szurkolóknál

Európa-liga
1 órája

Dárdai Pál: Én vagyok a rossz zsaru Újpesten

Minden más foci
1 órája

A Ferencváros érettebb csapat benyomását keltette, mint a Milan – véli az olasz másodedző

Európa-liga
1 órája

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
1 órája

Betlehem Dávid bronzérmes 10 kilométeren a nyílt vízi úszó-vk-n

Úszás
1 órája