Nem hagyná ki Athént sem

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
Vágólapra másolva!
2003.03.04. 20:50
Címkék
Mindössze arról van szó, hogy a már  valljuk be  veterán korban lévő (az ország Szilasa harminchárom esztendős lesz az idén) tornász ezt az évet egy kissé másképpen veszi. Főként azért, mert a többnyire egy szeren, vagyis a gyűrűn induló sportoló nem tud igazán segítségére lenni az olimpiai kvalifikációért hajtó magyar csapatnak az augusztusi anaheimi világbajnokságon.
Csollány újabb olimpiára készül
Csollány újabb olimpiára készül
Csollány újabb olimpiára készül
Csollány újabb olimpiára készül
Csollány újabb olimpiára készül
Csollány újabb olimpiára készül
– Azért gyorsan leszögezem: dolgozom. A tornateremben és a civil életemben egyaránt – magyarázta Csollány. – Igaz, jelenleg a sportban nem vagyok olyan intenzív, mint a debreceni világbajnokságot megelőző időszakban. Most inkább a civil munkámban vagyok tevékenyebb, hiszen érzem már annyira idősnek magamat, hogy elgondolkodjam, milyen lehetőségeim lesznek a jövőt illetően.
– Úgy tudom, több vonalon is próbálkozik.
– Igen, ez így igaz. Jelenleg a Pegazusnál segédkezem az áprilisi jégkorong-világbajnokság jegyértékesítésében. Ez nem jelenti azt, hogy állásban vagyok, mindössze megteszem az első lépéseket a való világban. Ezenfelül még számos "futó ügyem” van, de ezek legyenek inkább meglepetések.
– Élvezi?
– Úgy érzem, igen. A monoton, megszokott munka után van, ami elgondolkodtat és kreatívvá tesz. A lényeg, hogy látok lehetőséget, fantáziát ezekben a munkákban… És hogy sikeres leszek-e? A tornát sem úgy kezdtem el, hogy jöttek a sikerek. Keményen meg kellett küzdenem minden egyes eredményért.
– Vagyis íme egy olyan tulajdonság, amelyet hasznosítani tud majd a civil életében is.
– Igen, a sportban megismert küzdőszellem a munkámban is a segítségemre lehet majd. Azt hiszem, ez lehet az egyik oka annak, hogy sok egykoron sikeres sportoló tevékenykedik az üzleti életben is.
– Nem lesz furcsa, hogy nem indul a Világkupa-nyitányon?
– Bevallom, nem. Pályafutásom során elég Világkupán versenyeztem már. Sőt, most egyetlen porcikám se kívánja a kemény felkészülést. A debreceni világbajnokság fizikailag és szellemileg is eléggé megviselt, jólesik az, hogy ha rövid időre is, de szusszanhatok egyet.
– Tavaly még arról beszélt, hogy az athéni olimpiát semmiképpen sem hagyná ki.
– Ehhez tartom is magam. Mindenképpen szeretnék ott lenni Athénban, egy sportoló életében az olimpia mindig hatalmas élményt jelent – akár eredményesen, akár eredménytelenül zárod a versenyt. Mivel három olimpián indultam már, azt tudom, hogy a felkészülés teljes embert kíván. Éppen ezért szeretném, ha testileg és lelkileg is tökéletes állapotban tudnám megkezdeni a kemény edzéseket az olimpiára.
– Mit jósol, Csollány Szilveszter ott lesz az athéni dobogón?
– Szerintem ezzel a kérdéssel látogasson el inkább a delphoi jósdába. Talán ott nagyobb sikerrel jár…
Legfrissebb hírek

Későn jött a horvát gól, Spanyolország az első döntős a futsal Eb-n

Minden más foci
8 perce

„Már az elején tudtam, hogy a Salzburgot választom” – Szoboszlai Dominik útját járná be Redzic Damir

Légiósok
18 perce

Milánó 2026: norovírus fertőzött meg finn női hokisokat

Jégkorong
28 perce

Minden jel arra mutat, hogy Vonn rajthoz áll vasárnap a téli olimpián

Téli olimpia 2026
28 perce

A Puskás Akadémia 94. percben kapott góllal esett ki az ifjúsági BL-ből

Minden más foci
40 perce

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
49 perce

Az amerikai kapitány továbbjutást vár, Bardóczky Kornél meglepetésre számít a Davis-kupában

Tenisz
56 perce

Jégkorong: mindkét fiúválogatott győzött szerdán

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik