Az első holland százados

A szigorú tekintetű De Boer ikreket a kilencvenes évek közepi, minden lehetséges trófeát "összeharácsoló” Ajax tagjaként ismerte meg a világ. Frank és fivére, Ronald arra a sorsra jutott, mint annak a csapatnak valamennyi tehetséges tagja: néhány éven belül mindketten sztárklubnál találták magukat. Méghozzá, jó testvérek módjára együtt maradva, ugyanannál: a Barcelona németalföldi kontingenséhez csatlakoztak. Útjuk azonban rövidesen elvált, mivel Ronald kevésbé számított értékes játékosnak (hasonlóan a honfitárs Erwin Koemanhoz, aki Ronald Koeman árnyékából nem tudott soha kilépni), így a katalánok eladták a skót Rangersnek.
Frank maradt, és bár tekintélyes éremgyűjteményét azóta nemigen tudta gyarapítani, a Barcánál töltött évek (is) hozzásegítették egy rekordhoz. Az európai labdarúgás történetében ő játszotta a legtöbb (120) nemzetközi kupatalálkozót. (Ebből is látszik, nem sérülékeny alkat, abból meg pláne, hogy hivatalos mérkőzéseinek száma közelít a 750-hez.) Pedig két éve úgy tűnt, befellegzett a pályafutásának, hiszen 2001 márciusában megbukott egy spanyol bajnoki utáni doppingteszten. Egy ideig lehetségesnek látszott, hogy egyéves eltiltást kap, ami ugyebár a profifutballban bármely 30 fölötti labdarúgó számára egyet jelent az "életfogytiglannal”, de végül megúszta.

Ennek köszönheti, hogy most beléphetett a "századosok” elitklubjába. "Kellett ehhez tudás és értelemszerűen szerencse is, mert minden szövetségi kapitány alatt lehetőséget kaptam. Azt hiszem, ezek után nem lehet kétségbe vonni a teljesítményem értékét” – nyilatkozta önérzetesen, s joggal. Még érdekesebb ugyanakkor, amit még a csehek elleni összecsapás előtt mondott: "A nemzeti tizenegyben való szereplés minden focista karrierjének a csúcsát jelenti, megunhatatlan élmény. Ami engem illet, egyelőre nem szeretnék lemondani erről. Eltökélt célom, hogy ott legyek a 2004-es kontinensviadalon. Nagyon szomorú voltam, hogy nem sikerült kijutnunk a legutóbbi vébére, ezért még egy nagy tornán meg akarom adni magamnak az esélyt, hogy nyerjek. Persze ez nem olyan egyszerű, mint ahogyan a kívülállók gondolják. Óriási kihívás a klubban és a válogatottban egyszerre helytállni. Nemcsak azért, mert fizikailag, hanem mert mentálisan is megterhelő a koncentráció” – magyarázta De Boer.
Tökéletesen érthető egyébként az ambíciója, tekintettel arra, hogy a világversenyeken eddig nem jött össze neki semmi. Az 1992-es Eb elődöntőjében saját bevallása szerint nem tudta "megfogni” a dán Flemming Povlsent, vagyis vastagon benne volt a kudarcban. Az 1994-es vb brazilok elleni negyeddöntője ellenben nem az ő lelkén száradt, ugyanis Dick Advocaat kihagyta a csapatból. Két évvel később sérülése miatt el sem utazott Angliába, a franciaországi mundialon meg ismét a döntő kapujában hasalt el az oranje. Ám a legnagyobb csalódás alighanem a 2000-es, részben hazai rendezésű Eb volt, amelyen az olaszok állították meg a gárdát, természetesen újfent az elődöntőben, többek között hősünk két kihagyott tizenegyese miatt.
Most már igazán kijárna neki legalább egy finálé.